Kincses Gyula az oltási tervet hiányolja az oltási tervből

2021. január 05. 10:14

A MOK elnöke szerint a társadalom szélesebb körének oltása kapcsán a veszélyeztetett személyeket kell előresorolni, ő nem abc sorrendben oltana. ​

2021. január 05. 10:14

A kollégák nem tudják pontosan, hogy hogyan kell jelentkezni, még nem érzik a szervezettséget – jelentette ki Kincses Gyula az ATV Startban, hozzátéve, hogy jelentkezett már oltásra de még nem kapta meg. Hangsúlyozta: nem értenek egyet azzal, hogy aki nem oltatja be magát, annak ki kelljen fizetnie az ellátási költséget. Nagyon fontos lenne az oltási hajlandóság javítása, de ehhez több információra van szükség, elmagyarázni, hogy az oltás kockázata, szövődménye teoretikus, míg a vírusé nem.

Az ATV megírta: Kincses Gyula az oltási tervet hiányolja az oltási tervből. Egy prioritási lista van, tervből a gyakorlati kivitelezést kellene látni, de a kormány sem tudja milyen ütemben fognak érkezni a vakcinák, hiszen globális hiány van. Az lenne a jó, hogy a társadalom szélesebb köréből a veszélyeztetettek kerüljenek előre. Reméli, hogy a 60 éven felüli veszélyeztetett személyeket fogják előrevenni. A pedagógusoknál is vannak, akik kifejezetten veszélyeztettek, őket kellene oltani hamarabb, viszont egy fiatalabb pedagógust hátrébb lehet sorolni. Nem abc-szerint, hanem veszélyeztetettség szerint kell oltani- szögezte le az orvos.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Kincses szerint olyan verseny indult meg a gyártók között, hogy a kockázati csoportok beoltására elegendőek lesznek a vakcinák, a nyájimmunitás eléréséhez viszont nem lesz elég. Hozzátette: fogalma sincs arról, hogy fenn kell-e tartani a korlátozásokat. A járványgörbe alakulása kedvező, de nem tudni még, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszak változtat-e ezen, ha így folytatódik a görbe, mint eddig, akkor lazíthatunk január 11-e után- mondta Kincses, de azt is megjegyezte, hogy  két napból  nem lehet tendenciát levonni – írta meg az ATV. Kincses kiemelte: az új mutáció bármikor megjelenhet Magyarországon, ez azt mutatja, hogy a lezárásokat nem lehet feloldani.

(ATV)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. január 05. 14:02
Ki ez a kincses barom? Dk-sok nem kaphatnak!
Válasz erre
1
0
Frakk a macskák réme
2021. január 05. 12:06
Kincses Gyula Gyurcsány egészségpolitikusa volt, a vizitdíj, a kórházi ellátások privatizációja és a többi atyja. Pedig milyen becsületes szülei voltak!
Válasz erre
6
0
Vakfolt
2021. január 05. 11:09
"Kincses Gyula az oltási tervet hiányolja az oltási tervből" Én meg a kincseket hiányolom Gyulából.
Válasz erre
6
2
certus
2021. január 05. 11:00
Debilnek festette le a kollégáit. Van ennél lentebb?
Válasz erre
12
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!