Szeged díszpolgára lesz Karikó Katalin

2021. január 19. 20:07

A kutató a városban szerzett ismeretekkel alapozta meg tudományos pályáját.

2021. január 19. 20:07

Karikó Katalint jelölte Szeged város idei díszpolgárának Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester, a kutatónő elfogadta a felkérést és személyesen veszi át az elismerést a város napján, május 21-én – tájékoztatta Szabó C. Szilárd, az önkormányzat sajtófőnöke kedden az MTI-t.

A szeged.hu honlapon olvasható méltatás szerint Karikó Katalin a Szegeden szerzett ismeretekkel alapozta meg tudományos pályáját. Az egyetem elvégzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett el dolgozni, majd az Egyesült Államokban teljesedett ki a kutatómunkája. Karikó Katalin és munkatársai áttörést hoztak a koronavírus elleni harcban. A világon elsőként engedélyezték az általuk kifejlesztett vakcinát, így nem túlzás azt állítani, hogy ezzel a tavalyi év legnagyobb tudományos sikerét érték el. Karikó Katalin Szegeden ismerte meg a férjét, Francia Bélát, itt kötött házasságot és itt született meg a kislányuk, Zsuzsanna is. A kutatónő Botka László polgármesternek írt levelében azt írta, Szegednek mindenkor kitüntetett helye volt az életében.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2021. január 20. 14:40
Büszke vagyok Karikó Katalin magyarságára és büszke vagyok a tudományos eredményeire! Természetesen én is be fogom oltatni magam - de csakis azzal a vakcinával szeretném, amelyet ő fejlesztett, amin ő dolgozott, amiben az ő szaktudása van. Magyar ember vagyok! Magyar, európai! Nem elég ezt mondani - szerintem büszkén - annak is kell látszani! Vajon mit szólna Karikó Katalin, ha elmondanák neki, hogy mi csak addig oltunk az általa kifejlesztett vakcinával, amíg nem lesz tömegesen érkező orosz, vagy kínai...? Nem vagyok orvos, nem is értek hozzá! De kibe bízzon az ember manapság, ha nem egy nagy tudással rendelkező honfitársában? Köszönk mindent Karakó Katalin - talán mondhatom: a magyar emberek nevében is! És természetesen szeretettel, tisztelettel kivárom a sorom...
olajfa1
2021. január 20. 09:58
A MARHA!!!!!!!! Elösször utilaput kötöttek a talpára... majd, miután KÉNYSZERŰEN elhagyta a lakhelyét mert ELÜLDÖZTÉK ŐT!!!... -mintha "GULÁG"-ra küldték volna...- NA UTÁNNA MEG "KITÜNTETIK"!!!!! azok, akik elzavarták!... NA ENNÉL KÉTSZÍNŰBB ALJAS TEVÉKENYSÉGET MÉG A GILAG-os KOMCSIK SEM TETTEK! KOMCSIK!: elösször azok neveit hozzátok nyilvánosságra, AKIK ELKÜLDTÉK Karikó Katalint a 0'-as évekbe!!! TEGYÉTEK NYIVÁNOSSÁ HOGY SZEMÉLY SZERINT ÉS SZERVEZETEK SZERINT KIK ÍRTÁK ALÁ Karikó Katalin FELMONDÓ LEVELÉT!!!!!!!! Vagyis tegyétek közzé azon "szervezetek" nevét például a "Magyar Szocialista Munkás Párt" /és annak a "jogutódját" azaz az MSZP-t és a belőle kifejlődött DK-t!!!/ a nevét és a SZEMÉLY SZERINTI ALÁÍRÓJÁNAK A NEVÉT!!! no meg a "SZAKSZERVEZETI" ülnök álnok nevét is!!! Meg hogy ezen személyek gyerekei ma mit is csinálnak! Hol bányásszák az ércet?... milyen beosztásban vannak!!!... Mert ugyebár azok "felelős beosztásban" dolgoztak, és "felelős döntést hoztak"... HA ÍGY VAN AKKOR MINDENKI VÁLLALJA A FELELŐSSÉGÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jason Bourne
2021. január 20. 08:03
Végre egy olyan asszonyság lesz díszpolgár, aki kiérdemelte!
luisbathhelena
2021. január 20. 04:46
Gratula de álszent dolog. Tudom h a Biol Intézet nem azonos a várossal. De......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!