Így oszlanak szét a Jobbik alapszervezetei

2021. január 25. 09:51

Menekül a Jobbik tagsága?

2021. január 25. 09:51
null

Mint arról korábban írtunk, 2020 januárjában választották meg a Jobbik elnökének a párt teljes ideológiamentesítésével kampányoló Jakab Pétert. És bár az új pártelnök egy darabig még tagadta, hogy összeállna a korábban „ősellenségnek” számító DK-s Gyurcsány Ferenccel és pártjával, idővel kiderült: „mindez üres beszéd volt”.

Jakab jött, a tagság ment?

Ennek jelei az Origo szerint már közvetlenül a tisztújító kongresszus után megmutatkoztak. Hiszen, mint írják: „alig száradt meg a tinta a Jakab győzelmét hitelesítő jegyzőkönyvön”, a békéscsabai alapszervezet közleményben jelezte, feloszlatta magát, tagjaik pedig kiléptek a pártból. A békéscsabaiak távozása ráadásul nemcsak az időzítés miatt volt kínos, hanem azért is, mert korábban ez volt az egyik legnagyobb csoport.

Vagyis ekkor már feltételezhető volt, hogy 

– írja az Origo. És így is történt. A tisztújítás után ugyanis szinte napi rendszerességgel érkeztek a hírek a különféle alapszervezeti önoszlatásokról, kilépésekről és kizárásokról, melyeket az Origo össze is gyűjtött. Íme néhány példa a portál gyűjteményéből a Jobbikot ért „veszteségekről”

Alapszervezet/politikus(ok) Mikor? Mi történt? Búcsúüzenet
Békéscsabai alapszervezet 2020. január 26. Feloszlott a csoport, kilépett valamennyi tag „Reméljük a Jobbik egyszer majd visszatalál az eredeti útra. Ehhez kívánunk tiszta lelkű, bölcs vezetőket, akiknek a Haza sorsa fontosabb a saját karrierjüknél, és ezáltal képesek lesznek a „nemzeti ügy” valós képviseletére!” 
Bencsik János parlamenti képviselő 2020. február 19. Kilépett a pártból, és annak parlamenti frakciójából „Elfogadhatatlannak tartom azt a politikai irányvonalat, amely a Jobbikot egy önálló arcél nélküli, jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi.”
Szávay István volt parlamenti képviselő 2020. február 25.  Kilépett a pártból „Húsz évet hagyok a hátam mögött onnantól kezdve, hogy elsős egyetemistaként 2000 szeptemberében elődszervezetünk, a Jobboldali Ifjúsági Közösség tagjává váltam.”
Debreceni alapszervezet 2020. február 28. Feloszlott a csoport „A maradék debreceni szervezetből velem tart öt tagtársam, akik szintén hosszú évek óta szolgálták a Jobbikot. A szervezet tagsága ezzel tíz fő alá csökkent, így a Jobbik alapszabályának értelmében a mai nappal megszűnt az ország második legnagyobb, 2004 óta működő jobbikos alapszervezete.”
Sneider Tamás volt pártelnök, korábbi országgyűlési elnök, parlamenti képviselő 2020. május 27.  Kilépett a párt frakciójából „Jakab Péter pártelnökségénekmindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot.”
Varga-Damm Andrea parlamenti képviselő 2020. május 27. Kilépett a párt frakciójából „Egy ilyen közösséggel, amely megalázta az elmúlt 10 napban Sneider Tamást, Balczó Zoltánt, meggyalázta a párt egész tagságát, a párt parlamenti frakcióját, nem kívánok tovább együttműködni.”
Zalaegerszegi alapszervezet 2020. május 30. Két tag kilépett a csoportból, ami ezzel megszűnt „Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni ehhez a diktatúrához.”
Mirkóczki Ádám volt pártszóvivő, egri polgármester 2020. június 2. Kilépett a pártból „Semmilyen nézeteltérés, semmilyen konfliktus nem áll ennek a hátterében.”


Az Origo által gyűjtött teljes összeállítást a Jobbikot elhagyó politikusokról ide kattintva tekintheti meg.

A Jobbikot baloldalra pozícionáló pártelnök politikájával szembeni általános elégedetlenséget, a fentebb említett politkusok kilépésén túl például a párt előző elnökének Vona Gábornak, valamint több, a korábban a Jobbikot támogató politikusnak (pl.: Balczó Zoltán) elhatárolódása is jól szemlélteti, akik a Jobbik legutóbbi akciójára reagálva tették egyértelművé: szerintük közel sem jó irány az, ha a Jobbik „gyűlöletkeltésben akarja legyőzni a Fideszt!” Persze a legfontosabb kérdés mégsem ez, hanem hogy mit fognak szólni mindehhez a Jobbik korábbi szavazói 2022-ben.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2021. január 25. 14:08
És még ezek káoszozzák a kormányt.. )
Szerintem
2021. január 25. 13:23
Jobbik? Mihez képest?
sors
2021. január 25. 12:33
Vidéken még biztos lesz feloszló szervezet, de mára mindenki elhagyta már a Jobbikot, aki jobboldali. Az, hogy még mindig simn bekerülne egymaga a parlamentbe (legalábbis azt mutatják felmérések), annak köszönhető, hogy ennyire ballib volt eddig is a tagság jelentős része. Valójában legkésőbb 2014-ben látni lehetett valódi irányukat, de igazából visszagondolva már 2010-ben is efféle utat követtek, minden bizonnyal alapítástól kezdve.
Zsolt75
2021. január 25. 12:14
A kicsodának a micsodája?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!