Ismét unokázós csalókra csapott le a rendőrség

2021. január 15. 11:46

A páros rendőrnek adva ki magát, közel 7 millió forintot csalt ki négy idős asszonytól.

2021. január 15. 11:46
null

Magukat rendőrnek kiadó unokázós csalópárost fogtak el Budapesten. A csalásokkal gyanúsítható duó közel 7 millió forint értékben pénzt és ékszereket csalt ki négy idős asszonytól – adta hírül a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést egy idős hölgy, akit 2021. január 3-án hívott fel egy ismeretlen férfi, aki – magát rendőrnek kiadva – elmondta, hogy a feljelentő lánya baleset részese volt, és az álatal okozott kárt meg kell térítenie. A sértett a csaló férfinak 600 ezer forint értékű ékszert, valutát és 1,2 millió forintot adott át – derül ki a közleményből.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály unokázós bűncselekmények felderítésére létrehozott nyomozócsoportja azonosította a pénzt átvevő 23 éves J. Csabát és társát, a 22 éves J. Barbarát is. A feltételezett elkövetőket a fővárosban január 13-án a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve elfogták, majd a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
21 gramm
2021. január 17. 18:48
Rohadjanak meg. Egyedül élő anyámat is megtalálták a k.bsz... telefonkönyvből ezek a mocskok kb két éve, a fiam "nevében" az egyik sírós hangon könyörgött, hogy verik, a háttérben többen üvöltöztek, mint egy megvadult horda... kész csoda, hogy idős anyám nem kapott szívrohamot. Még a jeggyűrűjét is lemérették vele. Akkor tudott elkezdeni gondolkodni, mikor a bankkártyáját akarták. Mind rohadjon meg.
Welszibard
2021. január 15. 22:24
Kevés a súlyos büntetés! Ki fogja az idős hölgy kárát megtéríteni? Több millió forintról van szó és profi szélhámosokról.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. január 15. 16:38
Gyurcsány is hitegetve fosztja ki a nyugdíjasokat. Ideje börönbe csukni.
civis72
2021. január 15. 13:50
...én az ilyeneket is felkötném
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!