III. Richárdot alakít Alföldi Róbert – online

2021. január 08. 17:43

A híres román rendező és Alföldi már jó ismerősökként üdvözölték egymást.

2021. január 08. 17:43
null

Január 28-án, csütörtökön 19.00 órakor 1 év után újra látható online a III. Richárd, a világhírű rendező, Andrei Şerban előadása – írta meg a Színház Online. Hozzátették: az előadás rendezője, Andrei Şerban nem ismeretlen a budapesti közönség számára: Alföldi Róberttel kétszer is dolgozott már a Nemzeti Színházban. A legendás román rendező fiatalon vándorolt ki Amerikába, ahol fényes karriert futott be. Több mint két évtizede a Columbia Egyetem Színházi Tanszékének professzora, és három éven keresztül a Bukaresti Nemzeti Színházat igazgatta.

A portál megírta, hogy Andrei Şerban feleségével és állandó alkotótársával, Daniela Dima-val érkezett Budapestre, hogy megrendezze a Radnóti egyik várva várt előadását, amit február 18-án mutattak be. A világhírű, román származású amerikai rendező 1969 óta él New Yorkban, és Európától Ázsiáig dolgozott a világ majd’ minden táján. 2010-ben rendezett először Magyarországon, a Nemzeti Színházban állította színpadra a Három nővér című előadást. A címszerepre készülő Alföldi Róbertet illetve László Zsoltot a Radnótiban mint régi ismerősöket üdvözölte – írta a Színház Online.

(Színház Online)

Fotó: MTI

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palakon
2021. január 10. 21:23
Abszolut neki valo szerep. -Ugy dontottem, hogy gazember leszek-
syphax
2021. január 10. 08:45
" ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY GAZEMBER LESZEK"--mondja III.Richárd az-azt hiszem.Arany János fordította shakespeare-i drámaszöveg tanúsága szerint a szinpadi műben. Melyet e sorok írója anno Gábor Miklós címszereplésével, és talán Ádám Ottó rendezésével "élt át" a Madách-ban... "Nomen est omen"...gondolhatja alföldibuzi.
Tiszafa
2021. január 09. 17:29
A III. Richárd buzi volt? Nem tudtam...
tevevanegypupu
2021. január 09. 17:20
Ó..mársaokkal régebben elhatározta, hogy gazember lesz..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!