Lesújtó a fővárosi hidak állapota, az egyiknél lassan forgalomkorlátozásra lesz szükség

A budapesti forgalom újabb Duna-hidak építését indokolná.

A cél, hogy a vár kényelmesen megközelíthető legyen, a falak mentén is biztonságosan körbe tudjuk járni és a rendezett kertekben pihenhessünk.

A Budavári Palotanegyedben folytatódik a történelmi kertek és parkok rendbetétele, elkezdődik a várfalaknak és támfalaknak az állagmegóvása és felújítása – írta meg a PestBuda. Hozzátették: a tervek szerint az egykor elegáns történelmi kertek és sétányok újra visszanyerik régi fényüket. „Egészséges, nemes és fiatal fákat ültetünk a Budavári Palotanegyedbe, ugyanis folytatjuk a történelmi kertek és parkok rendbetételét. Emellett megkezdjük a várfalak felújításának következő szakaszát” – olvasható a Nemzeti Hauszmann Program közösségi oldalán.
A bejegyzésből az is kiderül, hogy megkezdik az elhanyagolt, a várfalakat is károsító, invazív, öreg és beteg gyomfákkal benőtt zöldfelületek és sétányok balesetmentesítését. Megszűnnek majd a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok, és az egykor elegáns történelmi kertek és sétányok a következő években újra visszanyerik régi fényüket. Az évek során a várfalak is lepusztultak az elmaradt felújítások miatt. Több falszakasz balesetveszélyessé vált, szerkezetük meglazult. Most elvégezik a Budavári Palotanegyed várfalainak és támfalainak állagmegóvását és felújítását is – írta meg a PestBuda.

(PestBuda)
Kép forrása: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala