Az A-Híd Zrt. újíthatja fel bruttó 26,75 milliárd forintért a Lánchidat

2021. január 18. 17:51

A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be.

2021. január 18. 17:51
null

A közlemény szerint a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bíráló bizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadott. A döntést lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást. Az utóbbi döntéssel biztosították a még hiányzó fedezetet – tették hozzá, azzal együtt, hogy a híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg.

A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza – közölték. „A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a Magyar Kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését” – hangsúlyozták a BKK közleményében.

Mint írták, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tavaly október 15-ei ülésén megerősítette, hogy támogatja a 6 milliárd forint támogatási keretösszeg felhasználását a Lánchídra, egyúttal felkérte a kormányt azon intézkedések megtételére, amelyek biztosítják a fővárosi források felhasználását követő támogatás kifizetését a kivitelező vállalkozói szerződés utolsó szakaszának teljesítéséhez. „A munkálatok elkezdése tehát a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért mai döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna” – emelték ki. Közölték azt is, a szerződéskötésre az eredményhirdetést követően – figyelembe véve a jogszabály moratóriumra vonatkozó előírásait is – legkorábban január végén kerülhet sor. Ennek megfelelően a felújítási munkálatok elkezdése február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.

A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján – áll a BKK közleményében.

Az A-Híd Zrt. Lánchíd-projektben betöltött szerepéről korábban ebben a cikkben számoltunk be.

(MTI)

Címlapképen: Tüttő Kata (MSZP) a főpolgármester-helyettesi kinevezése után alig két héttel az A-híd rendezvényén. Forrás: A-Híd Zrt. oldala (https://www.ahid.hu)

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kolozsv
2021. január 20. 08:39
A Megyeri híd alvállalkozóit ők nem fizették ki.
bagira
2021. január 19. 14:07
Barátok zsebeit kitömi , gyanúm a sok huzavona készülődés közben a hidat elkezdik bontani jó pár milliárdért majd ott hagyják mint a szarukat szokás szerint eddig még amibe belefogtak nem fejezték be , Orbán kormány fejezte be ,közbe a ballibsik milliárdokat elloptak.
rókabácsi
2021. január 19. 12:09
addig mutyiztak még csakis ballibsiék csinálhatják! ez sem véletlen! de hogy drágább lett na azt nehéz magyarázni!
Ernie Pantuso
2021. január 19. 08:09
6 ról indult Tarlós idejében. Most 18! Tyííí azt a mocskos rabló libsi anyátokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!