A tragédiák után is folytatná az Omega

2021. január 12. 08:45

Kóbor János azt mondta, Benkő Lacival sokat beszélgettek arról, hogyha bármi történne valamelyikünkkel, attól még szeretnénk ha az Omega tovább élne, számol be a Bors.

2021. január 12. 08:45
null

Tovább szólhat a Gyöngyhajú lány, valószínűleg nem hagyja abba a zenélést a legendás banda, számol be a Bors. Pedig Kóbor János két hónapja még úgy érezte, hogy az Omegát megölte a koronavírus. Tavaly november 18-án az együttes a legendás billentyűsét, Benkő Lászlót, majd három nappal később a korábban kivált basszusgitárosát, Mihály Tamást veszítette el.

Ám most mégis megcsillant a remény a folytatásra. A 77 éves énekes először a Fókusz kamerája előtt, ha van bármi „szerencse” is ebben a járvány sújtotta helyzetben, akkor az az, hogy nem rögtön, ma kell dönteniük, és még van egy kis idejük átgondolni. „Mi egyébként a Benkő Lacival sokat beszélgettünk arról, hogyha bármi történne valamelyikünkkel, attól még szeretnénk ha az Omega tovább élne, és a szavai ma is itt csengenek a fülemben” – mondta el az énekes, aki kitért arra is, hogy barátja végakaratán kívül az együttesnek egyébként még komoly kötelezettségei vannak.

(Bors)

(Fotó: Kóbor János énekes az Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. november 8-án.MTI/Mohai Balázs)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
diós guba
2021. január 17. 17:32
Amíg fogynak a lemezeik, addig minek kéne leállni? És bizony fogynak. És az új lemezeik is fogyni fognak, mert az Omega mint idea az alapítótagok Gammapoliszba való távozása után is létezni fog, csak megfelelő zenészek kellenek hozzá. A fanyalgóknak meg lesz legalább a jövőben is témájuk.
vip era
2021. január 12. 19:42
Fel kell ismerni az időt,amikor eljött a visszavonulás pillanata.Nem mindenkinek sikerül. Nekem nagyon illúzió romboló.
ujujuj
2021. január 12. 12:46
Amikor nem tudja azenész, mikor kell méltósággal visszavonulni.
VeJoLa
2021. január 12. 12:13
Az fantasztikus lenne, ha szeniorként is megtalálnák a saját magukat, a mostani hangjukat, mert bugyinedvesedés a mai Kóbortól már legfeljebb csak inkontinencia miatt képzelhető el!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!