Szent tehénként kezelik Budapesten a busztendert nyerő kamucéget

2020. december 10. 08:53

A tendernyertes CR-Facilities a vele szemben vesztes vállalatot egy szakmaiatlan „álpályázattal” győzte le, a vesztes cég mégis lemondott a hatósági jogorvoslatról.

2020. december 10. 08:53
null

A Magyar Nemzet információi szerint egyre több a BKV buszbérlési tenderének tisztaságát megkérdőjelező körülmény.

Miért vonta vissza a jogorvoslatot a vesztes cég?

A Magyar Nemzet megírta: miután a pályázaton másodikká nyilvánított, vesztes cég, a Truck-Trailer & Parts Kft. (TT&P) kifogásolta a tendernyertes off-shore hátterű vállalat, a CR-Facilities Zrt. ajánlatának érvényességét, augusztusban vitarendezési kérelmet nyújtott be, amelyet a BKV visszautasított. Később a TT&P jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDb), ám azt indoklás nélkül visszavonta. Kérdés, hogy ezt miért tette, hiszen a CR-Facilities szakmai ajánlatából – amelyet a vesztes cég megtekinthetett – az derült ki: a tendernyertes pályázatának gyakorlatilag nincs érvényes, szakmailag értékelhető pontja, a legfontosabb, központi kérdésben pedig éppen a TT&P kontójára csaltak egy, az alku tárgyát képező autóbusszal kapcsolatban.

Az iratbetekintésből ugyanis bebizonyosodott, hogy a Leisztinger Tamás nagyvállalkozó – Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes korábbi élettársa – érdekkörébe tartozó kamucég szakmai ajánlatának hiánypótlására történetesen a TT&P tulajdonát képező buszt használta fel, méghozzá a vesztes vállalat tudta nélkül. Ez pedig súlyosan sérti a verseny tisztaságát – írja a lap.

A kamucégnek busztárolásra alkalmas telephelye sincs

A Magyar Nemzet közölte: a vesztes vállalat korábban azt is hangoztatta, hogy a birtokukba jutott információk alapján egyértelműen kétséges a CR-Facilities referenciájának valóságtartalma, ami alapján a hamis adatszolgáltatás/nyilatkozattétel miatt ki kellett volna zárni a céget. A kamucég egyébként kizárólag székhellyel rendelkezik, autóbusz-tárolásra alkalmas telephellyel nem, míg a székesfehérvári székhelyű TT&P-nek van megfelelő infrastruktúrája.

Előzmények

A CR-Facilities referencia gyanánt eleve egy másik – svájci – cégnek kiállított ajánlást mutatott be, ami ráadásul nem is buszbérlésről, hanem vásárlásról szólt – írja Magyar Nemzet. Ezen kívül a tendernyertes két nem létező busz alvázszámát is beleírta az ajánlatába. Még arra sem vették a fáradságot, hogy legalább első ránézésre hitelesnek tűnjön az ajánlatuk, hiszen az utóbbiban feltüntetett részletek még a sémarajzban szereplő adatoknak is ellentmondtak – írja a lap. Hangsúlyozták: figyelemre méltó, hogy ennek ellenére a BKV október 30-án aláírta a szerződést a CR-Facilitiesszel.

Karácsony Gergely ellentmondásai

A CR-Facilitiest 2020. május 11-én, vagyis csak egy héttel a pályázati kiírás lezárása előtt alapították meg, ami komoly aggályokat vet fel a cég ISO 9001 tanúsítványával kapcsolatban is, amelyet meglehetősen rendhagyó módon, mindössze négy nap alatt szereztek meg. A Magyar Nemzet szerint a főpolgármester többszörösen ellentmondott önmagának, amikor először azt állította, hogy nem kötnek szerződést, holott az már október 30-án megtörtént. Később Karácsony már azt hangoztatta, hogy kötbért követelnek a cégtől a teljesítés elmaradása miatt, ám ez csak az érvényes szerződés megléte esetében lehetséges.

(Magyar Nemzet)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monuskaroly
2020. december 10. 15:31
Nincs itt baj, a Lánchíd már majdnem kész, csak az utolsó simítások vannak hátra.
Mich
2020. december 10. 15:20
Jut pénz mindenkinek... (ott, ahol Kamu Geri szerint semmi sincs...)
barany
2020. december 10. 14:57
Egy év pihenés után nekifogtak igazi szakmájukhoz, a csaláshoz. Azonban hamar kiderült, hogy még ahhoz sem értenek. Nem véletlenül, példaképük az elkúró.
nyugalom
2020. december 10. 13:37
A tisztak! tüttő, leisztinger, draskovics, kamugeri, stb! Nieder, aszaly, gajda, mi meg fizetünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!