Szanyiék szerint pártjuk „hasíthat” a falvakban

2020. december 07. 10:25

A teljes népesség két százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy rájuk szavazna.

2020. december 07. 10:25
null

A falvakban meglepően hasít az ISZOMM a Medián november végi politikai közvéleménykutatása szerint . Az idén tavasszal debütált Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM), a Huszti Andrea, Szanyi Tibor és Székely Sándor alapította párt, noha nem evidens választás a magyar választópolgárok számára, de ha ott szerepelnének a szavazólapon, a teljes népesség körében akár 2 százalékot is elérhetne egy mostani választáson.

Az ISZOMM-nak még dolgoznia kell egy éles helyzetre, mert a leginkább elkötelezett szavazóknak csupán 2 %-a nem zárja ki, hogy rájuk szavaz, viszont sok ellenzéki pártnak fel kell kötnie a nadrágot, ha a falvakban velük akar versenyezni, mert ebben a kategóriában az 5 %-ot ostromolják. A párt úgy látja, hogy a legfőbb célkitűzésük, tehát a szociális válság felszámolása visszhangra talált a magyar vidéken, ahol a dolgozó, vagy dolgozni vágyó emberek nagyon is ki akarnak törni a magukra hagyott, gyötrelmes helyzetükből. Huszti Andrea pártelnök szerint a falusi Magyarország valószínűleg szívesen állna a szövetkezeti mozgalom élére, ami az ISZOMM gazdaságpolitikai programjának a gerincét alkotja. Székely Sándor, az ISZOMM országgyűlési képviselője, s egyben pártigazgatója annak adott hangot, hogy eredményes a párt építkezése, hiszen a 2022-es jelöltjeiket elsőként a kistelepülések világában találták meg.

(MTI)

MTI Fotó: Kovács Attila

 

 

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. január 19. 14:14
mind hentes? disznóvágás?
Volo
2020. december 09. 21:55
Erre iszunk! :D
Gépész53
2020. december 09. 10:48
Fát hasítsál, Tibi, úgyis itt a tél!
Lanchaster
2020. december 09. 09:49
Az aktivistáknak csak azt kell figyelniük, hol van a falnak támasztva 8-10 kerékpár, mert az tutira a kocsma... :))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!