A napelemcella-gyár átadójának egy másik aspektusát az adja, hogy csütörtökön tárgyalja az Európa Tanács – és a miniszter reményei szerint döntés is születik – az Európai Unió megemelt szén-dioxid-kibocsátási céljáról. Palkovics László hangsúlyozta, hogy nem igaz, hogy Magyarország szeretné megvétózni a célt, Magyarország csak azt szeretné, hogy a célt azonos mértékben támogassa az EU minden tagországa – mondta. Hozzátette, hogy Magyarország a nyolcadik helyen szerepel az 1990 óta elért szén-dioxid csökkentésben és a 2030-as célérték 40 százalékát teljesítette tavaly. A napelemcella-gyár harmadik aspektusa iparpolitikai kérdés, amely arról szól, hogy a napelemeket Kínában gyártják, mert 15-20 évvel ezelőtt az EU feladta azt a törekvését, hogy versenyképessé váljon az ázsiai országokkal szemben – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy az új technológiai eljárásokkal, mint amilyet az Ecosolifer gyára is képvisel, Európa ismét versenyképes lehet.
Magyarország jövője magyar, zöld és hightech és ez a mostani beruházás megfelel ezeknek a prioritásoknak – mondta. A gyár célja az, hogy hosszú távon ne csak cellákat, hanem olyan modulokat és egységeket is gyártsanak, amelyek energiatárolásra is alkalmasak – tette hozzá a miniszter. Maczikó István, az Ecosolifer technológiai igazgatója arról beszélt, hogy tíz évvel ezelőtt kezdődött az a fejlesztés, amely az alapját képezi a cég termékeinek, amelynek lényege, hogy a két alapvető napelemtechnológiát, a vékonyrétegű és a kristályos napelemeket ötvözték. Jelenleg az üzemben száz megawattos folyamatos gyártásnál 112 embert foglalkoztatnak – tette hozzá. A beruházás összértéke 53 millió euró (18,9 milliárd forint) volt, amelyet a kormány hatmillió forinttal támogatott.