Operatív törzs: A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakasza

2020. december 28. 13:45

A lakosság 60 százalékának beoltása szükséges a nyájimmunitás kialakulásához – mutatott ár Galgóczi Ágnes.

2020. december 28. 13:45

A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakaszát jelenti, de továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére a járványügyi intézkedések betartásában – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes közölte: a járvány kezdetétől erre vártak, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani. Felidézte: néhány napja a Pfizer-vakcina kapta meg elsőként az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, és szombaton az első 9750 adagot tartalmazó vakcinaszállítmány megérkezett Magyarországra, a kijelölt öt ponton pedig megkezdődött a kórházi ápolók és orvosok oltása.

Hozzátette: amint újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, folytatódik az egészségügyi dolgozók beoltása, és 2021 első felében – miután várhatóan újabb oltások kapják meg az engedélyt –

Emlékeztetett: a kormány 17,5 millió adag oltóanyagot kötött le különböző gyártóknál, a Pfizeren kívül a Modernánál, a Jansennél, a CureVacnál, az Astra-Zenecánál, a Sanofi-GSK-nál és a Novavaxnál. Ezeknek a felhasználása az engedélyeztetésük után kezdődhet. Magyarország az orosz és a kínai vakcinákat is vizsgálja, hiszen minden lehetőséget szeretnének kihasználni, hogy a magyar emberek megkaphassák a védőoltást – mondta Galgóczi Ágnes. Hangsúlyozta, az oltások megkezdésével természetesen nem lehet feladni a védekezést. Ezért mindenkitől azt kérte, a járvány lassítása és az egészségügyi rendszer működőképességének megőrzése érdekében tartsa be a higiénés szabályokat és a járványügyi intézkedéseket.

Az osztályvezető kifejtette, sok országgal ellentétben Magyarországon biztatóan alakulnak a járványügyi adatok, és a cél az, hogy ezt megőrizzük. Vasárnap 609 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 316 669-re emelkedett a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 114 többségében idős, krónikus beteg, ezzel az elhunytak száma 9161-re emelkedett. 6261 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 448-an vannak lélegeztetőgépen. Kérdésre válaszolva elmondta, a lakosság 60 százalékának beoltása szükséges a nyájimmunitás kialakulásához. Azoknak is javasolt az oltás beadása, akik három hónapnál régebben már igazoltan átestek a fertőzésen. A vakcina beadásáról egy kérdőív kitöltése és rövid vizsgálat után az oltóorvos dönt.

Az oltás előtt lehet enni és inni is

– jegyezte meg. Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy a vakcinát eddig megkapó több mint ezer egészségügyi dolgozónál nem tapasztaltak különösebb oltási reakciót.

(MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2020. december 29. 12:20
Nem az én kompetenciám meghozni ezeket a döntéseket, pont elég felhívnom a figyelmet a várható következményekre. Attól tartok a tovaható hatása ezeknek a dolgoknak váratlan meglepetésekkel is járhatnak. A sietségből hamar nagyobb baj lehet mint maga az eredeti probléma volt. Az aggódást nem kell említsd, pont azzal ébresztett a menyecském most, a gyerekkori barátnője tegnap kórházba került, ma pedig kómába esett coviddal.
lendvaiildiko
2020. december 28. 14:43
A sok polvirológus és polinfektológus folyamatosan putyinozott és oroszozott, amikor a szputnyik nevű orosz vakcina került a látótérbe. Hasonló módon a primitív és a szemét szinonímájaként említették a kínai vakcinát. A Pfizer/Biontech amerikai készítményt folyamtosan - 70 (80) fok alatti hőmérsékleten kell tárolni és szállítani, ami óriási extraprofitot jelent majd a százarjég, hűtőgépes cégeknek. Immáron németországban 1000 vakcinát ki kellett hajítani, mert 16 fokon érkezett meg a haladó mRNS-t tartalmazó készítmény. Ha valaki azt gondolja, hogy most kell kidolgozni a hűtési láncokat, téved. Eddig is folyamatos volt a -80 Fok körüli szállítás repülőkön, a földon. Igaz sokszor záp készítményeket postázták a kutató és kórházi laboroknak.... Ennek tükrében már remélem, hogy az ideológia homályos leplén át képesek néhányan felismerni az orosz és kinai vakcinák előnyeit..... Amúgy pedig bámulatos a sok "okos" vélemény az oltás folyamatáról, mennyire gyors kellene, hogy legyen. Kérdőív kitöltésével, orvosi kikérdezéssel kezdődik az oltás, az oltást követően pedig 30 perces megfigyeléssel ér véget. Nem beszélve az oltás tényének rögzitéséről, hisz fontos lesz a pontos dátum, a vakcina típusa, stb....
Ganajdics Ottó
2020. december 28. 14:42
Egyébként a lajosmizsei nyomdában már vagy két hete nyomják a plakátokat a győzelmi jelentéssel, hogy Legyőztük a vírust! Irónikusan akkor kezdték el a nyomtatást, amikor a legtöbb halott volt egy nap.
Ganajdics Ottó
2020. december 28. 14:39
Egyébként
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!