A Klubrádiótól a pályázati eljárás alaki vizsgálata után hiánypótlást kért a testület – írja az NMHH hétfői közleményében. A Klubrádió vezetése az Indexnek elmondta, megkapták a Médiahatóságtól a felszólítást a hiánypótlásra, és már érdemben dolgoznak is a megoldáson.
Az Index emlékeztetett: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szeptember 11-én közölte, hogy ismételt jogsértés miatt nem újítják meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét. A rádió vezérigazgatója, Stock Richárd számos médiának úgy nyilatkozott, hogy harcolni fognak a frekvenciáért, amit szerinte jogellenesen akarnak elvenni. A hatóság később közleményben elutasította, hogy el akarnák némítani a rádiót – írta meg az Index.
(Index)