Gazdasági Versenyhivatal: bírság helyett fejleszthet a Spar

2020. december 14. 11:49

Új lehetőséget teremtenek a helyi kistermelőknek.

2020. december 14. 11:49

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásának eredményeként a Spar a jövő évtől új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, az 1,7 milliárd forintos program növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket teremt.

A GVH közleménye szerint most lezárult vizsgálatuk feltárta, hogy a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. megszüntette ugyan a 2012-ben jogsértőnek minősített utólagos beszállítói költséget, de bevezetett helyette egy új, azonos hatású díjtételt.

A versenyfelügyeleti eljárásban a GVH bizonyította, hogy ez a 2014 és 2015 között alkalmazott díjtétel, amely szerződéses feltétel is volt egyben, ugyanúgy a kereskedelmi törvénybe ütközött, így a bolthálózat ismételten visszaélt jelentős piaci erejével. A Spar bónuszrendszere ugyanis a korábbihoz hasonlóan indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.

Bírság helyett kötelezettség

A nemzeti hatóság a jogsértés megállapításán túl úgy határozott, hogy bírság kiszabása helyett a cég által vállalt kötelezettségek teljesítését írja elő.

A GVH Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a kalkulált bírságösszegnél nagyobb a kötelezettségvállalási program társadalmi haszna, az 1,7 milliárd forintos költségvetésű és 23 munkahelyet teremtő jóvátételi program közvetlenül szolgálja a közérdeket.

Az auditált fejlesztés hatékonyan támogatja a hazai termékek piacra jutását, esélyt ad a helyi kistermelőknek, egyben iránymutatásul szolgálhat a többi multinacionális kiskereskedelmi üzletláncnak, hogy import helyett növeljék tovább a magyar termékek arányát polcaikon. A döntés különös jelentőséggel bír, hiszen a koronavírus okozta világjárvány idején nehezebb a magyar áruk külföldre juttatása. Ugyanakkor ez a megoldás előremutató is egyben, hiszen ezzel elkerülhetők a további jogviták - hangsúlyozta a GVH.

Vállalások

A Spar vállalta, hogy hat regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére. A regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőséget, de egyúttal bővülést jelent a boltlánc jelenlegi kistermelő partnereivel való viszonyában is. A kötelezettség javítja a hazai helyi kistermelők lehetőségeit, segíti a helyi gazdaság fejlődését és a helyi termékek iránti kereslet élénkítését. Emellett a Spar vállalta, hogy a minőség-audit, a logisztika, a raktározás és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.

A bolthálózat számára előírt kötelezettség tartalmazza a vállaltak igazolásának módját is, amely az utolsó fillérig biztosítja az utólagos ellenőrzést a GVH számára. A ráfordításokat a cég független könyvvizsgáló által hitelesített beszámolóval, évente fogja igazolni a magyar versenyhatóságnak - emelte ki közleményében a versenyhivatal.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2020. december 14. 17:18
És ki fog auditálni? Remélhetőleg nem valamilyen külföldi hátterű cég fogja ezt elvégezni. Az "auditálással" kapcsolatban emlékeztetnék arra, hogy pl. az un. "minőségbiztosítási" auditálások díjainak jelentős része is külföldön landol. Az ISO auditálási jogosultságokat hálózati rendszeren keresztül végső soron valamilyen svájci illetőségű "rendszerközpont" biztosítja. A magyarországi cégeket olyan külföldi cégek jogosítják fel ilyen tevékenységek végzésére, amelyek ezt a "jogukat" attól a svájci cégtől nyerik. Ügyes. Nem?
Senki Alfonz
2020. december 14. 16:25
Vissza kell állítani az ÁFÉSZ-ek (most már COOP-ok) boltszintű felvásárlási lehetőségét, akkor lesz jó a kistermelőknek!!!! Gyerekkoromban Julcsi mama a frissen összegyűjtött tojásokkal elment az ÁFÉSZ-boltba és ott átvették, vagyis kifizették az árát, vagy levásárolta. Ez mindenkinek jó volt: Julcsi mamának pénzecske, vásárlónak friss valódi tojás, boltnak forgalom és haszon!!! Mi a kurva anyjáért nem lehet ezt visszaállítani? Ez nem külföldi, nem hazai nagytőkés, hanem hazai szövetkezeti tulajdonforma!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!