A szervezet Facebook-oldalán azt írja, hogy megrökönyödve tapasztalták, hogy a magyar kormány oltási könyv bevezetését készíti elő, „amely alapján lehetővé válna a magukat a »vakcinázásnak« önként alá nem vető emberek súlyos, hátrányos megkülönböztetése”. Szerintük ezzel a lépéssel többé nem lesz igaz, hogy a koronavírus elleni oltás nem kötelező, ezért a többi között azt kérik a kormánytól, hogy az Alaptörvény tizedik módosításába foglalja bele, hogy megtiltja az új koronavírus, annak mutációi és esetleges újabb változatai elleni vakcinákat elutasító emberek bármilyen hátrányos megkülönböztetését.
Arra is kérik a kormányt, hogy a V4-ekkel és az Európai Unióval is hasonló szabályzatot fogadtasson el, valamint helyezzen kilátásba vétót arra az esetre, ha kötelező lenne az oltás. Úgy fogalmazak: „Magyarország kormánya az EU-ban az elmúlt években számos alkalommal élt vétójogával Izrael érdekeinek, illetve saját, kormányzati érdekeinek védelmében. Itt az ideje annak, hogy Magyarország kormánya éljen nagyhatalmi státusából fakadó vétójogával a magyar emberek és az Európai Unió összes lakosa alapvető emberi jogainak védelmében is.”