Varga Kevin: Ha van ország, amelyik ezt megérdemelte, akkor az a mienk

2020. november 19. 07:11

A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában 2–0-ra győzött Törökország ellen, ezzel megnyerte a csoportját és feljutott az A osztályba.

2020. november 19. 07:11
null

A magyar csapat részéről többek között a második gólunkat szerző Varga Kevin értékelt – írta meg a Nemzeti Sport.

Az ember lépésről lépésre tudja építeni a karrierjét. Most nyáron tudtam egy szintet lépni azzal, hogy külföldön is kipróbálhattam magam, és ezáltal út nyílt meg előttem a válogatottba is. Azt, hogy ilyen sikerek közepette csöppentem vissza több mint két év után a válogatottba, nem könnyű feldolgozni. Itt lesz az Európa-bajnokság, és nemcsak a felnőtt-, hanem az U21-es is. Igazi futballkánaán vár ránk, és ha van olyan ország, amelyik ezt megérdemelte, akkor az mienk. Én minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek a csapatnak, ha az edzésen, akkor ott, ha csereként beállva, akkor úgy. Meccs közben hallottuk, hogy megnyílt az esély a csoportelsőségre, és mindent meg is tettünk, hogy kiharcoljuk. Nehéz szavakat találni, hogy ez sikerült” – mondta Varga Kevin.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. november 19. 10:49
Örülök, hogy a Magyar Csapat mindent megtett a győzelemért! EZT VÁRTUK MÁR RÉGÓTA! Köszönjük a szívvel lélekkel megvalósított futballt. Ennem meg is jöttek az eredményei!
ergo07
2020. november 19. 10:28
Na ez a bajuk a baloldalon, hogy egy igazi focista hazaszerető, ilyeneket mond, hogy nemzet, meg csapat, meg együtt egymásért. Köszönjük Rossinak, hogy ismét Csapatot csinált!
Gullwing
2020. november 19. 10:16
Ballibcsi visongók ez rátok nem vonatkozik, ti nem a Magyar nemzet része vagytok. Nektek ott van az internacionalizmus, anno Moszkva, meg Washington, most meg Brüsszel.
74bro
2020. november 19. 09:03
A foci nem csak egy játék. Gyerekkoromban gyakran voltam Rába ETO meccseken (Verebes-korszak, Vörös báró, aki élt akkor, tudja miről beszélek). Mindig lenyűgözött a tömeg hangulata, és még elhittem, a katonákkal megtöltött szektor azért van, hogy a bakák szórakozzanak, a szájkosaras németjuhászokkal sétáló rendőrök pedig tényleg csak a rendet őrzik. Ma az akkori pocakos-kutyás rend őrei az ellenzék soraiból köszönnek vissza: rettegnek a magyar sikerélményeknek a közösséget teremtő hatásától, és hogy a egymáshoz tartozást a focin keresztül megélő fiatalok kevésbé lesznek fogékonyak az ideológiai agymosásukra...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!