Hazarepítették őket Libanonból: már biztonságban vannak a magyarok
Szijjártó Péter arra kért minden magyar állampolgárt, hogy utazásai során lehetőleg kerülje el a közel-keleti térséget a következő időszakban.
Újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezését jelentette be Szijjártó Péter.
Újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett szombaton Magyarországra, ezúttal Japánból, ez segíti a koronavírus miatt kórházban ápolt betegeket abban, hogy minél előbb meggyógyuljanak és elkerülhessék a tüneteik súlyosabbá válását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: egész Európa küzd a világjárvánnyal, Magyarországon is egyre többen fertőződnek meg, és egyre több embert kezelnek kórházban. Azok a betegek, akiknek már tüneteik vannak, jó, ha szednek olyan favipiravir hatóanyagú gyógyszert, amellyel megelőzhető a tünetek súlyosabbá válása – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. Ezért Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a gyógyszerből folyamatos ellátás és utánpótlás legyen. Ez az ellátás és utánpótlás keletről érkezik – emelte ki.
(MTI)