Schanda: Tíz év múlva legyünk az öt legversenyképesebb ország között Európában!

2020. november 06. 12:58

Schanda Tamás pénteken, a Pesti Vigadóban tartott egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásán azt hangoztatta, ennek eléréséhez elkerülhetetlen a minőségi és versenyképes felsőoktatás megteremtésének folytatása.

2020. november 06. 12:58

A kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás pénteken, a Pesti Vigadóban tartott egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásán azt hangoztatta, ennek eléréséhez elkerülhetetlen a minőségi és versenyképes felsőoktatás megteremtésének folytatása.

„A tehetség és kiválóság előtérbe került”

Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány célja, hogy Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter örökségéhez hűen újra korszerűsíteni tudják a magyar felsőoktatást, az egyetemi és főiskolai tanárok elhivatott munkája nélkül ez pedig lehetetlen.    „Ahhoz, hogy a magyar fiatalok nemzetközi összevetésben is versenyképes tudásra és szakmai ismeretekre tegyenek szert a felsőoktatásban, tanáraik partnersége szükséges” – mondta a mintegy 90, kinevezést átvevőhöz fordulva.   

Közölte, a kormány a felsőoktatási stratégia új perspektívába helyezésekor, annak megfogalmazásakor elsődlegesen a gazdasági és nemzetstratégiai szempontokat vette figyelembe. Ezek között is prioritásnak mondta, hogy a főiskolák és egyetemek hozzá tudjanak járulni a nemzetgazdasági értékteremtéshez és a nemzeti értékek megőrzéséhez. Szerinte ennek köszönhetően a felsőoktatási képzések és a gazdasági intézmények közötti összhang megerősödött, Magyarország felkerült a felsőoktatás nemzetközi térképére. „A tehetség és kiválóság előtérbe került, stabilitást, kiszámíthatóságot teremtettek az intézményrendszerben, a bérekben, a hallgatói támogatásokban” – mondta.   

Újabb egyetem válthat modellt

Az eredmények közé sorolta, hogy az Európai Egyetemek Hálózata kezdeményezésben tavaly Magyarország a hatodik legsikeresebb ország lett az Európai Unióban, miután öt magyar részvételű szövetség is támogatást kapott. Hozzátette: idén a 24 nyertes egyetemi szövetségből minden negyediknek van magyar tagegyeteme. Azt hangoztatta, a sikerességhez három dolog kell: lehetőséget teremtő körülmények, lehetőséghez jutó tehetségek és megbecsült oktatók. Az államtitkár az elsőre utalva azt hangoztatta: az intézményi átalakítások célja kivétel nélkül a versenyképesség növelése. Hozzátette: hatékonyabb intézményi struktúrát alakítottak ki 2016 óta, ennek keretében indult el az egyetemek modellváltása.   

Közölte, a jövő héten nyújtják be az országgyűlésnek egy újabb intézmény, a Szent István egyetem modellváltásáról szóló törvényjavaslatot. Szerinte az új működés forma nagyobb szabadságot garantál az intézményeknek, mert jelentős fejlesztési forrásokhoz juthatnak, rugalmasabban, gyorsabban reagálhatnak a gazdaság igényeire. Az új modell szabadabb, felesleges szabályoktól mentesebb működést tesz lehetővé, és több energia és figyelem juthat az értékteremtő munkára tette hozzá.    Közölte,

a kormány bízik abban, hogy a most még a modellváltás ellen harcolók is élni fognak a lehetőséggel,

és belátják a szemléletváltás hasznosságát, és élnek a biztosított lehetőségekkel.   

Schanda Tamás a kormány nevében megköszönte, hogy a tanárok a koronavírus-járvány időszakában is a legnagyobb hatékonysággal látják el feladatukat. Elismeréssel szólt arról, hogy a felsőoktatási intézmények rövid idő alatt képesek voltak működőképes megoldásokat találni a versenyképes tudás átadásához, és hogy a nehéz helyzetben is sikerült a hallgatók érdekeit a középpontba helyezniük. Hozzátette: ismét szükség van arra a kreativitásra és rugalmasságra, amely az első hullámban jellemezte a felsőoktatási intézményeket. Közölte, az egyetemek maguk döntenek az oktatás rendjéről, és minden intézménynek egyedileg kell felmérnie, milyen módon óvhatja meg a hallgatók és oktatók egészségét a jelenlegi körülmények között.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. november 06. 18:33
Sőt, legyünk már tavaly az! + Amit a gazdasági növekedésről (és fejlődésről) tudni kell: https://egyvilag.hu/temakep/097.shtml Egy jó kis bevezető a gazdaságpolitikába: https://egyvilag.hu/temakep/090.shtml
Gombóc XVI. Artúr
2020. november 06. 13:29
Akkor már miért nem az első helyett célozta meg az államtitkár elvtárs?? Merjünk nagyot álmodni...
mixtura pectoralis
2020. november 06. 13:18
Ahhoz versenyképes oktatói fizetés is kellene
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!