Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Érpatak korábbi polgármesterét

2020. november 26. 17:12

Jakab Péter, a Jobbik parlamenti képviselője 2014-ben a közösségi oldalán követendőnek nevezte az „érpataki modellt”.

2020. november 26. 17:12
null

Egy év börtönbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság másodfokon Orosz Mihály Zoltánt, Érpatak korábbi polgármesterét – számol be a Neokohn. A hivatali ideje alatt meghökkentő megjelenéséről és kijelentésiről elhíresült volt településvezető az „izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása” ellen szervezett tiltakozást településére. A demonstráción egy hóhérnak öltözött személy akasztott fel két bábut, amelyek Simón Peresz izraeli államelnököt és Benjamin Netanjahut, a zsidó állam miniszterelnökét ábrázolták. Az akció ellen akkor a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve Ilan Mor izraeli nagykövet is tiltakozott.

Bár a Gyöngyösi Járásbíróság ítélete első fokon felmentette a vádlottat a közösség elleni uszítás bűntette miatti ügyben, a vádat képviselő Nyíregyházi Járási Ügyészség fellebbezése nyomán az Egri Törvényszék már egy év, végrehajtásban két évre felfüggesztett börtönre ítélte Orosz Mihály Zoltánt.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Jakab Péter, a Jobbik parlamenti képviselője 2014-ben a közösségi oldalán követendőnek nevezte az „érpataki modellt”, annak a településnek a modelljét, ahol az önkormányzat hivatalos honlapja különböző zavaros, a szélsőjobboldali szubkultúrába tartozó összeesküvés-elméleteket hirdetett. A Tett és Védelem Alapítvány 2015-ben folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést Orosz Mihály Zoltán ellen.

(Neokohn)

MTI Fotó: Balázs Attila

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. november 27. 01:39
Az utolsó idézett bekezdésért nagy gratula a Neokohnnak! Jakab mindennek a legalja. Mintha a moslékkoalíció prominenseinek a legocsmányabb tulajdonságait gyúrták volna egy trágyadombnak is beillő szargombóccá: Gyurcsány ripacsságából, Dobrev hazudozásából, Sabau rikácsolásából, Tordai agresszivitásából, Karácsony valóságtagadásából, FeGyőr-CheKa nemzetellenességéből, Vágó tudálékosságából, Vona vlogjaiból stb.
Válasz erre
0
0
Dorset Naga
2020. november 26. 18:58
Hinnye de szép pár.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!