Gál Kristóf közölte: a rendőrök négy esetben figyelmeztettek, nyolc emberre helyszíni bírságot szabtak ki, hetet pedig feljelentettek. „Csütörtökön 0 órától éjszakai kijárási korlátozás lépett életbe, ennek értelmében éjfél és reggel 5 óra között – néhány kivételtől eltekintve – mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén, szálláshelyén tartózkodni” – emlékeztetett, azt is kiemelve, hogy a rendőrség célirányosan is ellenőrzi az éjszakai kijárási korlátozás szabályainak betartását. Gál Kristóf tájékoztatása szerint a rendőrök csütörtökön 95 esetben intézkedtek azért, mert kereskedelmi üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen megszegték a védelmi intézkedések szabályait. Ezek közül a rendőrök 4 esetben figyelmeztetéssel éltek, 63 alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot és 28 embert feljelentettek.
A szóvivő hangsúlyozta: elenyésző a figyelmeztetések száma, az esetek 96 százalékban súlyosabb szankciót alkalmaztak a rendőrök. „A maszkviselés elmulasztása miatt kiszabott csütörtöki helyszíni bírságok összege átlagosan 22 ezer forint volt” – mondta. Hozzátette: a rendőrség célja továbbra is az, hogy a szabályokat felelősen betartók szövetségeseként eljárjanak azokkal szemben, akik mások életét, egészségét veszélyeztetve megszegik az előírásokat. A csütörtöki intézkedések közül kiemelte, hogy egy trolibusz vezetője kérte a rendőrök segítségét, mert egy 41 éves utas nem volt hajlandó felvenni a maszkját a járművön. A kiérkező rendőrök felszólítására a férfi ezt megtette, majd a rendőrök távozása és a busz indulása után rövidesen levette a maszkot, amiért a buszvezető ismét rendőri segítséget kért.
Harminckettő feljelentés az eddig mérleg