Müller Cecíliáról jelentetett meg cikket vasárnap reggel az Index, amelyben azt írták: a tiszti főorvosnak nincs meg a praxisengedélye, így nem tölthetné be munkakörét. Az írásra nem sokkal nyolc óra előtt reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ, Újra hazudott az Index címmel. Ismert, a portál korábban egy kormányrendeletre hivatkozva azt írta, a korlátozó intézkedések február 8-ig maradnak, ám mint később kiderült: a kormány csak a veszélyhelyzet hatályát tolta ki februárig, a korlátozások egyelőre december 11-ig szólnak.
„Korábban a veszélyhelyzetről hazudtak, most a tisztifőorvost támadták hazugsággal.Az Index szerkesztősége az érintettek megkérdezése előtt ferdített és csúsztatott. Az internetes portál félinformációkat jelentett meg azt sugallva, hogy megkérdőjelezhető az Országos Tisztifőorvos szakmai hozzáértése. Elkeserítő látni, hogy az országunkat is sújtó rendkívüli helyzetben egyesek azon fáradoznak, hogy hibát találjanak a járványügyi védekezésben, és indulatokat gerjesztve aláássák az emberek bizalmát.A hivatkozott cikk eleve ferdít, mert praxisengedélye a háziorvosoknak van.