Meghosszabbította az Országgyűlés a veszélyhelyzetet

2020. november 10. 15:57

A képviselők 180 „igen” szavazattal, 1 „nem” ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését. Ennek értelmében kedd éjféltől életbe léphet az éjszakai kijárási korlátozás este 8 óra és hajnali 5 óra között, a digitális oktatás bevezetése nyolcadik osztály fölött, a gyülekezés és a rendezvények tilalma, valamint az éttermek bezárása is.

2020. november 10. 15:57
null

Mint arról korábban írtunk, Orbán Viktor miniszterelnök az Operatív Törzs hétfő reggeli ülését követően rendkívüli bejelentést tett közösségi oldalán. Mint a kormányfő hétfőn fogalmazott: a megbetegedések számát csökkenteni kell, mivel azonban a maszkviselés önmagában már nem elég, korlátozó intézkedésekre van szükség. Ebből kifolyólag a kormány számos, korlátozó intézkedés beveztését javasolta, amelyek kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta, azok kizárólag akkor léphetnek életbe, ha azokat a Parlament megszavazza.

A Parlament keddi plenáris ülésén megszavazta a rendkívüli jogrend meghosszabbítását.

A képviselők 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését. Az Országgyűlés ezzel felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – azaz a kihirdetését követő 90. napig – meghosszabbítsa. A parlament egyúttal megerősítette ezeket a kormányrendeleteket.

Fotó: Magyarország Kormánya
Fotó: Magyarország Kormánya

A keddi napon az Országgyűlés által meghosszabbított korlátozó intézkedések:

  • Este 8 és reggel 5 között kijárási tilalom lesz. Felmentés csak a munkába járás, hazajárás, valamint rendkívüli esetekben lehetséges. 
  • Minden gyülekezés tilos!
  • Az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lesz lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak.
  • Az üzletek, fodrászatok és egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak.
  • A szállodák csak üzleti célú vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe.
  • Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb 10-en vehetnek részt.
  • Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek (a szertartásokon szükséges személyek, a szülők, a tanuk és a testvérek vehetnek részt).
  • A temetéseken legfeljebb 50 fő vehet részt.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk között lehet megrendezni, az egyéni sportolás azonban megengedett.
  • A szabadidős létesítményeket (színházak, múzeumok, stb.) zárva kell tartani!
  • A felsőoktatás csak online formában megengedett, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni.
  • A középiskolákban 8. osztály felett digitális oktatás lép életbe.
  • A bölcsődék, óvodák és iskolák a 14 éven alattiak számára nyitva maradnak.
  • A kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket, és a bölcsődei dolgozókat hetente, célzottan tesztelni kell!

Orbán Viktor hétfői bejelentése során elmondta, „tudom, mindannyian tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A következő hetek nehezek lesznek. De a vakcina már belátható távolságban van, addig kell kibírni.” A kormányfő hozzátette: „addig is vigyáznunk kell a különösen veszélyeztetett honfitársainkra, az idősekre, a betegekre, és be kell tartanunk a szabályokat. Vigyázzunk egymásra! Ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog”.

(MTI / Mandiner)

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. november 10. 17:49
Bírom, hogy a sok nyugger eddig vergődött a tesztelés ellen, most meg, hogy gyorsteszt van pl a tanárok esetében, tapsikol...
Zummer Fülöp
2020. november 10. 17:48
Köszönjük az ellenzéknek a konstruktív közreműködést!
Mr. Black
2020. november 10. 17:18
Így minden felelősség a Köpcösé,nem mutogathat az ellenzékre....
civis72
2020. november 10. 16:58
Laktózérzékeny moslék koalíció retteghet a TEJhatalomtól megint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!