De honnan jött egyáltalán az ötlet, hogy leromlott állapotban lévő, ám patinás épületben fedél nélkülieket szállásoljon el a baloldali váorsvezetés?
A főváros előzőleg Csepelen akart létrehozni ilyen létesítményt,
leginkább a járványhelyzetre hivatkozva, ám a lakossági tiltakozás miatt kénytelen volt visszakozni a bármiféle egyeztetés nélkül megkezdett kezdeményezéstől. Ekkor döntött úgy Karácsony, hogy lényegében a saját munkahelyén nyitja meg helyette a szociális ellátót.
A közgyűlési vitában egyébként fideszes képviselők már utaltak arra, hogy a hatályos jogszabályok és az építési szabályzat szerint hajléktalanszállót nem lehet nyitni a Városházán, ugyanis az egy műemléképület, mely nem alakítható át ilyen célokra. Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület kormánypárti polgármestere pedig azt is kiemelte, hogy 4700 környéki lakos együttesen tiltakozott az elképzelés ellen.
fotó: MTI/Illyés Tibor