Az SZFE-sek 600 oldalas dokumentumot vittek be az Oktatási Hivatalba

2020. november 11. 15:03

Ez bizonyítaná, hogy folyt az oktatás.

2020. november 11. 15:03
null

Személyesen vitték be a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói az Oktatási Hivatalba azt a 600 oldalas dokumentumhalmot, amely bizonyítja, hogy akkreditált keretek között folyt az oktatás az egyetemen – írta meg a Klubrádió. Erre szerintük azért volt szükség, mert Szarka Gábor kancellár ellenjegyzése kellett volna, hogy elküldjék az iratokat, azonban ehhez nem járult hozzá – mondta Fröhlich Kristóf, az SZFE hallgatója.

Fröhlich jelezte, miután tavasszal már szereztek tapasztalatot az online oktatásra átállásról, az oktatásuk ugyanúgy folytatódik, mint az elmúlt két hónapban, csak interneten keresztül. Ez nyilván nehezebb, mert az SZFE órái gyakorlati jellegűek, de minden tanáruk azon van, hogy minél teljesebb oktatást kapjanak még így is. A félévüket szerinte, mivel akkreditálva van, nem lehet ellehetetleníteni „egyelőre még”. Megismételte, hogy az oktatási törvényt sértőnek tartják a kuratóriumi döntését az oktatás felfüggesztéséről, ezért a HÖK bírósághoz fordult. Elindítottak egy ügyet, amelynek halasztó hatálya van, ezért ezt az intézkedést még nem lehet végrehajtani; a bírósági döntésre természetesen várnak.

Szerdán bírálják el

Fröhlich Kristóf azt is elmondta: eljuttatták az Oktatási Hivatalba azt a 600 oldalas dokumentumhalmot, amely bizonyítja, hogy akkreditált keretek között ment az oktatás az egyetemen. Ezt szerdán bírálják el. Úgy fogalmazott: azért kellett személyesen bevinniük az OH-ba ezeket a bizonyító erejű dokumentumokat, mert kancellári ellenjegyzés kellett volna, hogy az okiratokat elküldjék a hivatalba, de ehhez Szarka Gábor nem járult hozzá.

Beszélt arról is, hogy felkérték Palkovics László innovációs minisztert, üljön le tárgyalni velük. Azért akarnak a minisztériummal tárgyalni, mert a kuratóriumot és az általa kinevezett tisztviselőket illegitimnek tartják. „Egyelőre nem érkezett pozitív válasz, türelmesen várjuk” – mondta Fröhlich Kristóf.

Kép forrása: SZFE HÖK Facebook-oldala

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2020. november 12. 11:05
1. : https://www.fullc.hu/intimus-1000s-iratmegsemmisito 2. : https://www.platinashop.hu/g21-szemetes-kuka-240l-kek-639089-1361
u.cserkész
2020. november 12. 10:51
Szégyenkezve bevallom, utólag, én is írtam az APEH részére ezt-azt még nagyon régen. Szóval, a papír elbír mindent, még hazugságokat is, akárhány oldalas.
Vakfolt
2020. november 12. 09:59
600 oldal? Mire?? Egy szar jelenléti ív bőven megtette volna, ha beengeditek az embert. Na így meg hiába halt meg az a sok fa.
Mikediver
2020. november 12. 08:06
Teljesen elvesztettem a fonalat. Az új vezetés illegitim, de az aláírása szükséges? A dolgozók, tanárok sztrájkolnak ezzel párhuzamosan az oktatás teljesen rendben folyik? A blokád marad, de magukkal viszik? Ez az új haladó világot én sose fogom megérteni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!