Varga Judit: A jogállamisági jelentés kézikönyv a kettős mérce alkalmazásához

2020. október 02. 17:27

A jogállamisági jelentés szempontjai nem objektívak.

2020. október 02. 17:27
null

Nem igaz, hogy az Európai Bizottság jogállamisági jelentése egységes és objektív szempontok alapján értékeli valamennyi tagállamot – közölte az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán. Varga Judit szerint a jelentés inkább kézikönyv a kettős mérce alkalmazásához. „Kezdők és haladók egyaránt számos ötletet meríthetnek belőle” – jegyezte meg a miniszter, aki összegyűjtött néhányat ezek közül a jogállamiság legnagyobb „barátait” (a Benelux és az északi államokat) bemutató jelentések áttanulmányozása után.

Hemzsegnek a szövegben kettős mérce példái

Azt írta: a magyar jelentés hivatkozik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) éves beszámolójára, ugyanakkor a bizottság ezt Belgium esetében nem tartotta szükségesnek. Akkor ugyanis kiderült volna, hogy a hagyományos saját forrásokat illetően Belgium esetében 2014 és 2018 között kétszer annyi ajánlással lezárult vizsgálat folyt, mint Magyarország esetében – hangsúlyozta Varga Judit.   

Az Európai Szemeszter országspecifikus ajánlásaira csak a magyar jelentés utal. Pedig ezek az ajánlások például Belgium, Dánia, Luxemburg és Svédország esetében is a pénzmosás elleni keret hatékony felügyeletére szólítanak fel. Kitért arra is, hogy a magyar jelentés hosszasan foglalkozik a bírák illetményrendszerével, és még a hároméves illetményemelési programot is „sikerül” kedvezőtlen színben feltüntetnie. Egyes Benelux és északi államok jelentései a bíróságok egyértelmű forráshiányait taglalják, a bizottság ezt mégsem találja problémásnak.

Varga Judit kiemelte azt is, hogy a bizottság „igen aggódik” a magyar médiapluralizmus helyzete miatt. A médiapluralizmus monitor szerint –amelyre Magyarország esetében sokat hivatkoznak – a médiapiac pluralizmusa Finnországban magas kockázatnak van kitéve. Ez persze a finn jogállamisági jelentésből nem derül ki – jegyezte meg a miniszter, aki bejegyzését úgy zárta: „ez csak egy kis ízelítő volt, hamarosan további példák következnek – immár haladóknak”.

(MTI)

Kép forrása: Facebook

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2020. október 04. 10:06
Ennek a nőnek még a függönye is klassz. Nem is lenne baj a világban, ha minden politikus ilyen kvalitású lenne mint Varga Judit.
balbako_
2020. október 03. 14:10
Egy kis adalék arra, hogy az ellenünk összehordott szemetet azok tapsikolják akik összehazudozták. Roppant tanulságos! https://888.hu/gazemberek/tollba-mondtak-abszurd-jelentesuket-most-pedig-magukat-unneplik-a-civilek-4275659/
villogókékfog
2020. október 03. 12:25
Varga Judit egy zseni! Mennyire látszik, hogy ezt a jelentést csak úgy összecsapták. Micsoda szinvonaltalan munkát végeznek a bizottság alsóbb csoportjaiban. Biztos mind kvóta referens: buzik, kutyák, négerek, félemberek, lelkibetegek.
balbako_
2020. október 03. 09:46
Kemény menyecske sok bajuk lesz még vele a rágalmazóknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!