Ruff Bálint minden szereplésével arra emlékeztet, a Tisza Párt lett a 2010-ben megbukott baloldal új pártja

A Partizán elemzője fontos szerepet kapott Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon környezetében, de Márki-Zay Pétert is támogatta.

Hamarosan megújul a 168 Óra hetilap is.

A Media1 szerint a Pesti Hírlap új főszerkesztője az eddig szerkesztőként dolgozó Pion István lesz. Az eddigi főszerkesztő, Trencséni Dávid is marad: ő hírigazgatóként folytatja munkáját. A portál információi szerint Trencséni fogja összehangolni a kiadóhoz tartozó valamennyi print és online termék működését, együttműködésben ezek főszerkesztőivel – közölte csütörtök délután a HVG.
Mint írják, hamarosan megújul a 168 Óra hetilap is. Rózsa Péter főszerkesztő kirúgása után a posztot Makai József veszi át. Hozzáteszik, az eddigiekben kiszivárgott képek alapján az újság külleme is hamarosan megújul.
A 168 Óra és a Pesti Hírlap internetes szerkesztőségei továbbra is közös newsroomban folytatják a munkát, a közös online felület felelős szerkesztője Barna L. Norbert lesz – teszik hozzá.
Címlapkép: Facebook