Párbeszéd: Vissza kell állítani a Radetzky-laktanya műemléki védettségét

2020. október 08. 13:21

A műemléki védettséget megszüntető döntés egyértelműen alkotmányellenes – jelentette ki Tordai Bence.

2020. október 08. 13:21

A Párbeszéd arra kéri az alapvető jogok biztosát, hogy az Alkotmánybíróságon semmisíttesse meg azt a miniszteri rendeletet, amely megszüntette a Radetzky-laktanya műemléki védettségét. Tordai Bence, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese online is közvetített csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az épület 2018-ig első kategóriás műemléki védettséget élvezett.

Hozzátette, most úgy látszik, hogy kormányközeli befektetők le akarják rombolni a műemléket, amelynek a helyén egy luxusszállodát és luxusirodaházat készülnek építeni – közölte. A műemléki védettséget megszüntető döntés azonban egyértelműen alkotmányellenes, amelyet az Alkotmánybíróságnak meg kell semmisítenie – jelentette ki. Tordai Bence elmondta, hogy a törvények szerint pártja már nem fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, ezért levelet küld Kozma Ákosnak, az alapvető jogok biztosának, és őt kéri fel, hogy tegye meg ezt helyettük.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2020. október 08. 20:12
Le akarják rombolni Tordai Bencét? Nem is gondoltam volna, hogy ez még nem történt meg.
zakar zoltán béla
2020. október 08. 14:24
TBCöf
balbako_
2020. október 08. 14:13
Tudtommal már visszaállították.
I have eine Anyósom.
2020. október 08. 13:51
Gondolom ezen is Tiborcz kaszál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!