Müller: Nem szabad belefáradni a védekezésbe

2020. október 18. 08:10

Az országos tisztifőorvos szerint a lakosság teheti a legtöbbet a járvány megelőzésében.

2020. október 18. 08:10
null

Nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk – figyelmeztetett az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is. Az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik – tette hozzá.

A szakember szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, „mindenki a helyén volt”, az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság. A járvány az első hulláma után egy rövid fellélegzést követően sokkal erőteljesebben indult újra, ám most nem szabad elfáradnunk, mert a járványból legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll – hangsúlyozta Müller Cecília. A járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös – emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat – mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól. A fiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta.

Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására. Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is. A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos – mondta az országos tisztifőorvos.

A nyitóképen: Müller Cecília. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hunnia
2020. október 19. 08:00
De bizony bele lehet fáradni, ha az ember betartja a szabályokat és mégis rohamosan nő a fertőzések száma és az operative törzs csak anyit tesz, hogy mondja: "Nem kell elfáradni." Csak így tovább. :-)
Menhetten
2020. október 18. 21:10
Az ourworldindata.org adatai alapján az EU-s átlaghoz képest sokkal magasabb a napi új halálozások száma egy millió emberre levetítve. De a számoknál jóval szemléletesebb egy ábra: https://ezalenyeg.hu/data/articles/21/216/article-21668/ourworldindata.org_eu_VS_Hungary_fit_800x10000.jpeg?key=f0b06c8e55f8dd3a1649a711a2b697ac
Beseharkány
2020. október 18. 15:34
Bocsánat a második linket hibásan adtam meg. Kérem, ha lehet javítsák! Köszönöm! Helyesen: https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)31142-9/fulltext?fbclid=IwAR3NDbVeKzfX1hxJunlNVCTfDKZksz25Uj_DRCi0skftpyEwDoV4_Zmsld8
Pelso j.
2020. október 18. 13:20
Amennyiben egy rendszer, egy folyamat fárad, azt élénkíteni pénzzel lehet, sok pénzzel, mellébeszéddel nem. A különböző szintű cippolák csak időhúzásra, megúszásra játszanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!