Megújul a Nagyboldogasszony-székesegyház Kaposváron, a kormány három részletben 2,1 milliárd forintot biztosít a 2022 tavaszáig tartó beruházásra – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán. Soltész Miklós az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: egyre inkább felértékelődik az egyházak értékteremtő, értékmegőrző, kultúrateremtő, kultúramegőrző, közösségteremtő és közösségmegőrző szerepe, mert „olyan világban élünk, amikor látható, hogyan próbálják mindezt lerombolni, hogyan próbálják a gyermekeink értékrendjét kitalált, a teremtett világtól távol eső ideológiákkal megváltoztatni”.
Kitért arra: az egyházak a kommunizmus és az azt követő húsz év alatt „kénytelenek voltak elszenvedni”, hogy épületeik romosak, „lepusztultak”, de 2010 óta a magyar kormány kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy ezen változtasson. Az elmúlt egy évtizedben sikerült felújítani a székesegyházak, a református templomok, zsidó felekezetek zsinagógáinak, imaházainak nagy részét – jelezte. Rámutatott, hogy e fejlesztések sorába illeszkedik a kaposvári székesegyház rekonstrukciója is, amely nemcsak hitéleti és városképi, hanem foglalkoztatási szempontból is jelentős, hiszen számos embernek ad munkát.