Mazsihisz: Magyarországon biztonságban él a zsidó közösség

2020. október 14. 17:47

Megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy az antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelölt a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe – írta közleményében a Mazsihisz.

2020. október 14. 17:47

Ahogy korábban a kormányfőhöz közeli forrásokból értesülve megírtuk, a miniszterelnök Heisler Andrást tartja felelősnek a judapestező Bíró ügyében. Információink szerint a kormányfőben megütközést keltett, hogy Heislerék az ügy súlyát relativizálva, határozatlanul nyilvánultak meg az ügyben. 

Valószínűleg a hírre reagálva terjedelmes közleményt adott ki a Mazsihisz, melyben így „magyarázzák” a Bíró László esetében elmaradt hangos tiltakozást: „szövetségünkön belül egyértelmű konszenzus van arról, hogy pártpolitikai kérdésekbe nem kívánunk beavatkozni, vallási felekezetként ilyen ügyekben nincs és nem is lehet illetékességünk. Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni”.

Rámutatnak, hogy a kampány lezárultával már nyíltabban fejezhetik ki ellenérzésüket: „megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelölt a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye”.

A közleményben a Heisler András által vezetett hitközség ugyanakkor elismeri, hogy „Magyarországon – európai viszonylatban különösen – biztonságban él a zsidó közösség. Intézményeit nem érik fizikai támadások, közösségünk tagjai biztonságban érezhetik magukat, hitéletüket szabadon gyakorolhatják”. Hozzáteszik, hogy „a Mazsihisz továbbra is konstruktív, előremutató kapcsolatot kíván ápolni a magyar kormánnyal”.

(MTI OS, Mandiner)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vip era
2020. október 15. 05:35
Semmi különös,Heisler hozta a tőle már megszokott jellemtelenséget.
elfújta az ellenszél
2020. október 14. 22:12
Meg kell várni honnan jön a szél, aztán úgy tenni mintha mi fújnánk
Sulammit
2020. október 14. 21:47
Igen, a szavazók, már akik Koncz Zsófiára szavaztak veled ellentétben bölcsek voltak. Te pedig egy baloldali nagy sumák vagy Heisler.
afium
2020. október 14. 21:40
A választók lehet, hogy bölcsek voltak, de a baloldali, Bírót támogató, pártok nem. Erre azért - egy fél mondat erejéig - esetleg kitérhetett volna a közlemény szerzője.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!