Maruzsa: Felkészültek az intézmények a lázmérésre

2020. október 01. 10:01

37,8 Celsius-fok felett el kell különíteni a gyermeket, majd pár perc múlva meg kell ismételni a lázmérést, ha pedig másodjára is lázat mutat, értesíteni kell a szülőt.

2020. október 01. 10:01

Felkészültek a köznevelési intézmények a belépéskor szükséges lázmérésre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy mindenhol nagy logisztikai műveletet igényel a gyermekek beléptetése az intézménybe, de nagyobb zökkenők nélkül megoldható a feladat. Ezt segíti, hogy a kormány negyvenezer digitális hőmérőt biztosított az intézményeknek, ahol pedig négyszáz gyereknél többet kell egy kapun beengedni, hőkapukat telepítettek, így egyszerre 8-10 embert tudnak ellenőrizni – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a lázmérés a járvány elleni közös védekezést szolgálja, és segíti az oktatási intézmények biztonságos működtetését. A lázmérést olyan helyen érdemes elvégezni, ahol az nagyobb tumultus nélkül lebonyolítható. A mérésben minden dolgozó, és akár a felsőbb éves tanulók is részt vehetnek. 37,8 Celsius-fok felett el kell különíteni a gyermeket, majd pár perc múlva meg kell ismételni a lázmérést, ha pedig másodjára is lázat mutat, értesíteni kell a szülőt – ismertette az eljárást az államtitkár.

Maruzsa Zoltán beszélt arról is, hogy a szerdai adatok szerint 30 óvodában és 6 iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni, 134 intézményben pedig 1-1 osztályban tantermen kívüli digitális munkarend mellett döntöttek. Az elmúlt egy hónapban egyetlen intézményben sem alakult ki tömeges fertőzés, ebből az látszik, hogy a jelenleg érvényes eljárásrend hatékony – mondta az államtitkár.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Behemoth
2020. október 01. 14:49
37.8 Celsius fok felett el kell különíteni a gyereket? Hétvégén max 26 fok lesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!