„Az unió többéves költségvetéséről és a helyreállítási alapról szóló tárgyalások során nem zsarolunk senkit. Éppen ellenkezőleg. Az Európai Tanács 2020 júliusában megállapodott a költségvetés védelmét és így a jogállamiság erősítését célzó mechanizmusról. Néhány tagállam és az Európai Parlament azonban sajnos megpróbálja újranyitni az Európai Tanács júliusi megállapodását, amivel veszélybe sodorják a jogszabály-csomag jóváhagyását” – teszi hozzá Kocsis András, aki szerint „azok, akik sosem támogatták igazán Európa gazdasági helyreállítását, most egy olyan jogállamisági kondicionalitást követelnek, amely nem létezik az Európai Tanács következtetéseiben. Ez csak ürügy a megállapodás szétverésére.”
Kocsis András cikkében arra is rávilágít: Magyarország és európai partnereink közötti konfliktus forrása valójában nem a jogállamiság, hanem az liberális és kereszténydemokrácia közötti ideológiai konfliktus. Mint azt írja, a magyar kormány szilárdan kiáll a nemzeti szuverenitás mellett, vezérfonala a kereszténység, és a migráció helyett a családot helyezi a középpontba.
A nagykövet a Twitteren is beszámolt az ügyről.