Jogtalanul használta Besenyő Pista bácsi képét a Párbeszéd

2020. október 20. 07:59

Az „ember, akinek mindig igaza van – és most is igaza volt” – rámutatott arra, hogy eddig következetesen kimaradt a politikai vitákból.

2020. október 20. 07:59
null

A „Döbbent arcú Laár András”, a Facebook-oldalán kérte ki magának, hogy a Párbeszéd politikai célú plakáton használta fel leghíresebb karakterét Besenyő Pista bácsit, ráadásul a megkérdezése nélkül. Az „ember, akinek mindig igaza van – és most is igaza volt” – rámutatott arra, hogy eddig következetesen kimaradt a politikai vitákból. Laár András azt írta: 

Egészen elképedtem, amikor megláttam ezt a plakátot, amit a Párbeszéd Magyarországért párt jelentetett meg politikai üzenettel.

  • 1. A beleegyezésem nélkül használták fel az egyik legismertebb karakterem, Besenyő Pista bácsi képét, Müller Cecília mellé montírozva.
  • 2. Mindig törekedtem arra, hogy kimaradjak a politikai vitákból, mert sem politikus nem vagyok, és nem is hiszek a politikai megoldásokban.
  • 3. A jobb és baloldal jelenlegi szembenállását, egymás elleni "élet-halál" harcát természetellenesnek tartom, hiszen az ember mint lény úgy teljes, hogy jobb keze és balkeze is van, és ezek a kezek egymás segítésére vannak teremtve, nem pedig egymás elleni küzdelemre. A politika színterén is ezt az együttműködést várnám el mindkét oldaltól. Mivel ennek a fordítottja valósul meg a valóságban, maga a politika, mint módszer vált hiteltelenné számomra. Ezért érint nagyon kínosan, ha politikai ügyekhez próbálnak engem hozzáragasztani.
  • 4. Én magam soha nem álltam be egyik táborba se, nem adtam a nevemet, és a karaktereimet egyik oldal mellé, de ellene sem.
  • 5. A maszkviseléssel kapcsolatban egyébként szabálykövető vagyok, szerintem jó, ha védjük magunkat, és embertársainkat a maszk segítségével, ugyanakkor megértem azokat is, akik lázadnak a maszk ellen, hiszen kényelmetlen. Ez a személyes álláspontom. 
  • 6. Nem örülök, hogy a maszk-vitába belerángattak a megkérdezésem nélkül. 
  • 7. Ezzel a személyiségi, és szerzői jogaim is sérültek. Meg vagyok döbbenve, hogy ilyet manapság meg lehet tenni. Nekem eszembe se jutna egy ismert ember képét a megkérdezése nélkül ilyen kontextusba helyezni.
  • Szeretettel:
  • Döbbent arcú Laár András

 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2020. október 20. 18:48
Köszönöm a Párbeszédnek, hogy a gazemberségük okán egy újabb értelmes, józan gondolkodású embert itt olvashattam a Mandin!
bagira
2020. október 20. 17:52
Mi lehet rosszabb mint a covid19? Gyurcsány 22.
zsiráf
2020. október 20. 17:42
A demokrácia és jogállam követelők, jogtalanul használják a képet? Szerzői jog? GDPR hozzájárulás volt? Ejnye bejnye, Láár Andrásnak csak egy panasz levelet kell írnia a NAIH-nak, hogy a bírósági jogorvoslat lehetőségét ne is említsük mindkét esetben.
silenceCZ
2020. október 20. 13:56
Karácsony Budapest pénzét és ismert emberek szellemi termékét is lopja. Karácsony Gergely tolvaj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!