Gréczy Zsoltot jelöli a DK és az MSZP a ferencvárosi médiacég felügyelőbizottságába

2020. október 07. 19:25

A kerület nem tud több politikai terhet cipelni – reagált Baranyi Krisztina, aki nem támogatja Gréczy ferencvárosi rehabilitálását.

2020. október 07. 19:25
null

Nem támogatja Gréczy Zsolt ferencvárosban való visszatérését a politikába Baranyi Krisztina – erről a ferencvárosi polgármester Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést. A DK-s politikus tavaly decemberben volt kénytelen lemondani mandátumáról, miután kompromittáló képek jelentek meg róla a sajtóban. Akkor Gréczy először „magánéleti hülyeségnek” nevezte az ügyet, majd később úgy fogalmazott: a képek „azt a látszatot keltik, mintha egy erkölcstelen figura lennék”.

Az ügyről Baranyi Krisztina azt írta:

„Amint az nyilvánosságra került, a most alakuló Ferencvárosi médiacég felügyelőbizottságába a DK és az MSZP Gréczy Zsoltot, a Demokratikus Koalíció korábbi szóvivőjét jelölte, aki tavaly decemberben lemondott parlamenti mandátumáról. Lemondását azzal indokolta, hogy a nem sokkal korábban nyilvánosságra került intim fényképei miatt kitört botránnyal nem szeretné a pártját terhelni. Azóta számos sajtópert nyert a jobboldali szennymédia képviselőivel szemben, amelyek azt állították, hogy a képekkel nőket zaklatott.

Nem szeretném elvitatni Gréczy Zsolt igazságát és nem tisztem megítélni politikai rehabilitációjának indokoltságát. Amennyiben a Dk úgy ítéli meg, hogy újra szükség van Gréczy Zsolt politikai munkájára, újra van helye a párt politikusai között, akkor a mellette való kiállást, visszatérését a magyar közéletbe annak a politikai közösségnek kell saját szervezetén, érdekkörein belül képviselnie, amelynek érdekeire hivatkozva meghozta azt a súlyos döntést, hogy visszavonul a politikától.

Nem tartom szerencsésnek és nem tudom támogatni azonban, hogy Gréczy Zsolt, aki eddig semmilyen módon nem vett részt Ferencváros közéletében, itt térjen vissza.

Ferencváros folyamatosan a Fidesz és a szélsőjobboldali média célkeresztjében van, az itteni elsöprő önkormányzati győzelem miatt állandó támadásoknak van kitéve. A várost vezető politikusoknak folyamatosan hazugságok és mocskolódások ellen kell védekeznie, miközben az elért eredményeink azt mutatják, hogy már egy év alatt is lehet tisztább, zöldebb, korrupciómentes Ferencvárost teremteni. A kerület nem tud több politikai terhet cipelni. A Dk-Mszp frakció jelöltjének elfogadása eddigi politikai pályámmal sem lenne könnyen összeegyeztethető. Tisztelettel kérem a DK-t és az MSZP-t, gondolják át a jelölésüket.”

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TMATMA
2020. október 13. 01:13
Maszk és gumikesztyű!
rókabácsi
2020. október 09. 16:42
azé a pofádon vastagabb a bőr! mint a faszodon! ilyen cukros mutogatos bácsik ne legyenek se vezetőn se felügyelők! inkáébb a börötnbe!
atila68
2020. október 09. 15:37
Értem én, hogy azt hiszi kötődése van a IX. kerülethez, de valaki szóljon neki, hogy a Capela az az V. kerület!
Krupp Skya
2020. október 09. 15:21
Gréczy a DK Zsolt ára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!