E-mailben kell kettétépett jegyeikről képeket küldenie a 100E hoppon maradt utasainak

2020. október 14. 21:27

A BKK fél éven át árult jegyeket a nem közlekedő járatra.

2020. október 14. 21:27
null

Megjelent a Budapesti Közlekedési Központ honlapján a hónapok óta nem közlekedő 100E reptéri buszra váltott menetjegyek visszaváltására vonatkozó útmutató. A koronavírus alatt leállított járat azért került az érdeklődés középpontjába, mert a BKK annak ellenére is árult rá jegyeket, hogy a buszok nem közlekedtek a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.

A közlekedési társaság online is lehetővé teszi a jegyek visszaváltását, ehhez csupán az alábbiakat kell tenni:

  • a jegyet kettétépni úgy, hogy a sorszám látható maradjon;
  • a két jegydarabot egymás mellett lefényképezni;
  • majd a fényképet a BKK-nak küldött e-mailhez csatolni.

Visszaváltani csak az október 2. előtt megvásárolt jegyeket lehet. 

Asszem, ilyen se volt még” – reagált némiképp ironikusan a tömegközlekedési vállalat által megfelelőnek gondolt ügymenetre Vitézy Dávid, a BKK egykori első embere.

A nyitóképen: Pindroch Csaba (j) a Kontroll című filmben

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. október 14. 23:08
Ez csak vicc lehet. Ugye drazsé valójában egy humorista és csak tévedésből bkk vezér?
Knerten
2020. október 14. 22:47
Édesfaszom.
aaabbbccc
2020. október 14. 22:22
attol felnek, hogy megis felhasznaltak a nem is letezo buszon ?
apika2
2020. október 14. 22:03
A vissza nem váltott jegyek összegét ugye nem a kirúgott felelősök végkielégítésére költik majd? Jaj mit is beszélek, ez Budapest...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!