A könnyűzenei világ egyik legfontosabb eseménye, az MTV European Music Awards (MTV EMA) házigazdája lesz Budapest november 8-án. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét – hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény. A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás négy ikonikus magyarországi helyszínt érint majd – közölte az MTÜ.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közleményben kiemelte: hatalmas lehetőség Magyarország és Budapest számára, hogy az MTV EMA, a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása a magyar főváros lesz. Mint hozzátette, a nemzetközi turistákért hamarosan újrainduló versenyben egy ilyen nagyszabású világesemény megszervezése komoly előnyt jelent nemcsak Budapest, hanem Magyarország számára is. Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján, beleértve az online adást is – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.