A szakértő elmondta: Boris Johnson brit miniszterelnök elvileg október 15-ig hajlandó tárgyalni, és Angela Merkel német kancellárt is erről tájékoztatta, ugyanakkor a „kulisszák mögött” beszélnek arról, hogy készek meghosszabbítani a tárgyalásokat november elejéig. Egedy Gergely kitért arra: a tárgyalópartnerek között egyértelműen romlott a bizalom Boris Johnson új belső piaci törvénytervezete miatt. E tervezet értelmében a parlament felhatalmazást adhatna a szakminisztereknek, hogy a kilépési törvényektől eltérően járjanak el. Például nem volna szükséges exportnyilatkozatot tenniük az északír cégeknek ahhoz, hogy exportálhassanak Nagy-Britanniába.
Állami támogatások
A másik erősen vitatott kérdés az állami támogatások ügye, az EU ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a brit állam nem adhat nagyobb mértékű támogatást, mint amekkorát az EU jóváhagy. A britek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy éppen azért léptek ki január 31-én az EU-ból, hogy szuverén államként maguk dönthessenek ilyen kérdésekben.