Varga Mihály: A gazdaság újraindulása most a tét

2020. szeptember 18. 12:12

„Erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos élelmiszer-ellátása, és az esetleges határlezárások esetén az ellátásbiztonság” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

2020. szeptember 18. 12:12

„A gazdaság érdekében most az a legfontosabb, hogy a működőképesség fenntartása mellett a legtöbb ágazatban megtörténhessen az újraindulás” – mondta a pénzügyminiszter az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Baromfifeldolgozó új vágóüzemének átadásán pénteken Kiskunfélegyházán.

A mintegy 1,4 milliárd forint összegű fejlesztést a Pénzügyminisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási programban 559 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette. Varga Mihály kiemelte: a kormány a gazdaság újraindulásán dolgozik, ehhez azonban az alkalmazkodóképesség mellett az is szükséges, hogy a magyar cégek folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat nyújtsanak és minőségi termékeket tudjanak előállítani. „Erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos élelmiszerellátása, és az esetleges határlezárások esetén az ellátásbiztonság” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradaImár
2020. szeptember 18. 18:14
Tiborcz, Mészáros le sem állt.
egyvilág
2020. szeptember 18. 13:54
Amit a gazdasági válságokról tudni kell: https://egyvilag.hu/temakep/099.shtml + Egy jó kis bevezető a gazdaságpolitikába: https://egyvilag.hu/temakep/090.shtml
olajfa1
2020. szeptember 18. 13:21
Remélem hogy sikerülni fog. Viszont ha a vírus elszabadul akkor mindegy, hogy mit akarunk a gazdasággal, mert az össze fog omlani... Nagyon óvatosnak kell lenni, és nem csak a gazdasági szereplőknek hanem az egészségügynek is. Én már leállítottam volna pl a halasztható műtéteket, az olyan kezeléseket melyek halaszhatóak lennének, és főleg olyan esetekben amokor veszélyeztetett vah fokozottan veszélyeztetett személyek nem életmentő kezeléséról lenne szó. Ilyen pl a fizikoterápiaás kezelések ha azok pl az időskori elváltozások kezelésére vonatkozna és nem mondjuk baleset vagy súlyos műtét utáni szinte életmentő "talpraállításra2 vonatkozna...
Aetius I
2020. szeptember 18. 12:59
A gazdaság újraindítása, ... no meg a felső tízezer továbbgazdagodása a tét. Így pontos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!