Szijjártó: A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban

2020. szeptember 24. 10:46

Szijjártó Péter kiemelte: Kelet-Európa legnagyobb járműdinamikai tesztpályája épült Veszprémben, a 9,7 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet teremt.

2020. szeptember 24. 10:46

„A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban, a beruházási környezetben és a magyar emberekben” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a veszprémi Continental Tesztpálya hivatalos megnyitóján csütörtökön.

Szijjártó Péter kiemelte: Kelet-Európa legnagyobb járműdinamikai tesztpályája épült Veszprémben, a 9,7 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 1,460 milliárd forintos támogatást nyújtott. „A beruházás javítja a cég nemzetközi versenyképességét, Magyarország mint fókuszország helyzetét és megerősíti a veszprémi fejlesztési központ szerepét a Continental globális működésében” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a fejlesztés azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány után a kapacitások újraelosztásáért „éles és tétre menő” globális verseny indul meg a világgazdaságban.  „Ezért kulcskérdés a kormány számára hogy Magyarország a jelenlegi nehéz időszakban is fenntartsa működőképességét” – közölte.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
becike4
2020. szeptember 24. 17:31
Még szép hogy jönnek.Sehol annyi kedvezményt nem kapnak mint itt,miközben mocskosmultizza őket az illibernyák vezetés.
JohnDoe1984
2020. szeptember 24. 12:01
Ismét egy külföldi multit támogat az állam, amely munkát ugyan teremt nálunk, de ezek zömmel alacsony hozzáadott értékű tevékenysége. A digitális fejlődés hamarosan elhozza azt az időszakot, amikor a mesterséges intelligenciával működő robotok ki fogják váltani az alacsony hozzáadott értékű munkafolyamatokat. A mi munka alapu társadalmunk komoly kihívások elé fog nézni ekkor...
olajfa1
2020. szeptember 24. 11:03
Reméljük, hogy sokan jönnek Magyarországra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!