Szijjártó: 11 milliárd forintból létesít gyárat Sóskúton a Dongwha Electrolyte

2020. szeptember 03. 11:07

Magyarországon hozzák létre első európai gyárukat.

2020. szeptember 03. 11:07
null

Mintegy 11 milliárd forintból létesít üzemet a Dongwha Electrolyte Hungary Kft., amellyel első lépésben 90 új munkahelyet teremt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. A tárcavezető elmondta, hogy a Samsung SDI, az SK Innovation és más nagy koreai akkumulátorgyártók magyarországi beruházásai olyan beszállítói igényt teremtettek, amely a Dongwha magyarországi beruházását is kellőképpen indokolttá tette. Nagy verseny volt a beruházásért, tekintettel arra, hogy a Dongwha-csoportnak négy kontinensen vannak gyárai.

Ezúttal a vállalat azonban úgy döntött, hogy Európába hoz egy gyárat, így a csoport első európai gyára Magyarországon, Sóskúton jön létre mintegy 13 ezer négyzetméternyi termelő területtel, ahol részben az akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártják majd, részben pedig az akkumulátorgyártás során előálló oldószereket, vegyi anyagokat újrahasznosítják – tette hozzá.

(MTI, Facebook)

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2020. szeptember 04. 03:28
Gyárakat Alföldre is telepítsenek ne csak Dunántúlra .
tuapse
2020. szeptember 03. 17:09
Az 50 millás ajándékkal elszámolt már?
ellenforradalmár
2020. szeptember 03. 14:52
Van egy nicktolvajom, vigyázzatok!
3M..
2020. szeptember 03. 14:28
Dongwha Electrolyte. A név csengése egy magyar fülnek, ismerősnek hangzik. Jól gondolom hogy a csoszoni megszállt déli országrészből valóak? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!