„Nem demokratikus és tisztességtelen az MSZP tisztújítási folyamata” – indokolta Mesterházy Attila az ATV-ben, hogy végül mégsem méreti meg magát a szocialisták hétvégi tisztújító kongresszusán, ahol jó eséllyel indult volna Tóth Bertalan jelenlegi elnök ellen. Ahogy korábbi interjúnkból kiderült, Mesterházy a tisztújítás elhalasztását javasolta Tóth Bertalannak, ennek ellenére több közelmúltbeli esemény is azt mutatja, hogy szándékosan akarták ellehetetleníteni az indulását.
Ezek közé sorolta, hogy a Pest megyei MSZP-alapszervezetek feloszlatásával kizárták a tisztújításból a kongresszusi küldöttek tíz százalékát, kitalálták az online szavazást, amelynek titkossága kérdéses, most pedig, a kongresszus előtt rövid idővel bejelentették, hogy zárt listás szavazás lesz – összegezte a közelmúlt eseményeit a Magyar Nemzet. Mesterházy bár nem vonta vissza a pályázatát, szerinte az állandóan változó feltételekkel szemben csak úgy tud tiltakozni, ha nem indul a társelnöki tisztségért, amelyet egyfajta figyelemfelhívásnak is szán a kongresszusi küldöttnek.