Remélhetőleg beváltja az Európai Unió új romastratégiája a hozzá fűzött reményeket. Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) szeptember elején megszavazta a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról szóló jelentést, amely a 2011-es romastratégia után új lendületet hozhat az uniós roma közösségek életébe. Járóka Lívia, az EP fideszes alelnöke, a jelentés néppárti társelőadója szerint
a 2011-es stratégia sok gyermekbetegséget hordozott,
hiszen „sem az Európai Bizottság, sem a Tanács nem fogadta meg az Európai Parlament – így a jelentéstevők – javaslatait és észrevételeit”.
A 2011-es jelentésből olyan alapvető pontok maradtak ki, mint a részletes nyomonkövetés, a folyamatos visszacsatolás és ellenőrzés mechanizmusa, vagy éppen a helyi roma közösségek aktív bevonása a folyamatok tervezésébe és végrehajtásába. Járóka kiemelte, hogy ezeket a hiányosságokat igyekezett pótolni a 2020-as új stratégia: a tagországok számára kötelező célkitűzéseket határoztak meg, elősegítve ezzel a hatékony integrációt, a szegénység és a cigányellenesség felszámolását.
A cigányság helyzete az Unióban
A roma kisebbség a kontinens legnagyobb etnikai kisebbsége. Becslések szerint 10-12 millió roma él Európában, ebből 6 millió az Európai Unióban. A marginalizálódás, a rossz munkaerőpiaci és társadalmi integráció, a rossz egészségügyi állapot, a szegénység és a korlátozott hozzáférés az egészségügyhöz, valamint az oktatáshoz magasabb halálozási arányokat és alacsonyabb várható élettartamot eredményez. A jelentés szerint
„a legnagyobb roma népességgel rendelkező kilenc uniós tagállamban a romák mintegy 80%-a az ország szegénységi küszöbe alatt él”,
ezt pedig a következő adatok teszik igazán sokkolóvá:
- a romák 33%-a folyóvíz nélküli lakásban él;
- a roma gyermekek egyharmada jön olyan háztartásból, ahol éheznek;
- valamint a 6-24 év közötti fiatalok 50%-a nem vesz részt az oktatásban.
A fentiek alapján három fő problémakört lehet kiemelni. Az integrációt, a hátrányos megkülönböztetést, valamint a közszolgáltatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférést. Ezek a körök a 2011-es jelentésben is fontos szerepet kaptak, azonban
a kilenc évnyi munka csak részleges eredményeket hozott.
A közös uniós romastratégiához, igazított nemzeti romastratégiák jelentős különbségeket eredményeztek a tagállami sikerek és kudarcok között. A területek, ahol sikereket könyvelhettek el a tagállamok a következők:
- a romák oktatási helyzete javult, a szegregáció azonban továbbra is nagy problémákat okoz;
- a közösségek egészségügyi állapota is javult;
- a szegénység elleni általános fellépés részleges sikereket tudhat a magáénak;
- a hátrányos megkülönböztetés pedig bizonyos területeken csökkent.
A fentiekkel szemben azonban
nem történt minimális előrelépés sem a lakhatási helyzet területén, sem a munkaerőpiacon.