NNK: Az új fertőzöttek átlagéletkora 26 év

2020. szeptember 04. 08:20

A szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma – mutatott rá a szakember.

2020. szeptember 04. 08:20

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik aztán kórházba kerültek és kezelést kaptak, akkor sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most.

Hozzátette, az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe. Kérdésre válaszolva jelezte: a szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2020. szeptember 05. 16:23
Mikor higgye magát egy ember halhatatlannak, ha nem 26 éves korában? Én legalábbis így voltam vele.
vtznmnksr
2020. szeptember 04. 14:20
Megérte bulizni.
monuskaroly
2020. szeptember 04. 11:52
Ebből látszik hogy a fiatalok lazábban kezelik a kérdést. De ami látszik hogy a kórházban ápoltak, az áldozatok és a lélegeztetőn lévők száma nem emelkedik lényegesen. A fertőzött nem egyenlő a beteggel és valószínűleg sokkal többen vannak mint amennyiről tudunk. Ebből következik hogy a halálozási rátája lassan közelíteni fog az influenzáéhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!