LMP: Legalább kilenc hónapig járjon az álláskeresési járadék

2020. szeptember 08. 12:03

Csárdi Antal azt javasolja, az állam fizessen távolléti díjat azoknak, akik az önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe.

2020. szeptember 08. 12:03

Az LMP azt követeli, hogy a kormány emelje legalább kilenc hónapra az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát, összege pedig érje el a bérminimumot – mondta keddi sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettese. Csárdi Antal kijelentette: jelenleg minden második álláskereső ellátás nélkül van, vagyis nincs bevétele. A politikus ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Unióban Magyarország biztosítja a legrövidebb ideig a járadékot.

„A magyar kormány cserbenhagyta azokat az embereket, akiket a gazdasági válság az utcára lökött” – fűzte hozzá. Rámutatott arra is, hogy 200 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, a teljes állásban alkalmazott embereké azonban még nagyobb mértékben, 335 ezerrel. Sokan kényszerülnek kevesebb órában, nem ritkán napi 1-2 órában dolgozni, de kevesebb pénzért – mondta. Az LMP ezért azt javasolja, hogy az állam fizessen távolléti díjat azoknak, akik az önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe. A párt szerint államilag finanszírozott munkahelyek létrehozására is szükség lenne, elsősorban az idősellátásban, valamint az egészségügy azon területein, ahol nem szükséges a szakképzés – mondta Csárdi Antal.

(MTI)

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magnólia
2020. szeptember 08. 16:18
Már azt hittem, hogy az mszp-s cikknél járok, de nem ez az mszmplmp blokk.
rókabácsi
2020. szeptember 08. 15:12
kevés! netán örökre? alapjövedelemként!
zakar zoltán béla
2020. szeptember 08. 13:48
Mongy a KOFA! A ZÖLD SÉGGESS!
zakar zoltán béla
2020. szeptember 08. 13:47
90 év!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!