Kutatás: a magyar szinglik többsége férfi

2020. szeptember 22. 07:10

Zömében 20-39 évesek és Budapesten élnek.

2020. szeptember 22. 07:10
null

A magyar szinglik többsége férfi, a 20-39 éves szinglik zöme Budapesten él, de magas az arányuk Debrecenben, Szegeden és Pécsett is – írta keddi számában a Népszava Rövid Irén szociológus, az első magyar településszintű szinglitérkép készítőjének kutatására hivatkozva. Rövid Irén a lapnak elmondta, hogy élete egy hosszabb-rövidebb szakaszában mindenki megtapasztalja, milyen szinglinek lenni, ahogy talán azt is, mintha ez mást jelentene, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Bár a szinglilét többnyire nem egy állandó élethelyzet, de a statisztikai adatokból jól látható, hogy a társadalom elég népes táborát alkotják az akarva-akaratlanul egyedül élők, éppen ezért fontosnak tartja, hogy a szinglilétet is jobban megismerjük, mivel az összkép korántsem olyan, mint amit a média sugall – tette hozzá.

Kutatásában kezdetben csak a 20-39 év közötti egyedül élőket sorolta ide, akiknek nincs gyerekük és soha nem éltek házasságban. Ezt később kiterjesztette a negyvenes éveikben élő egyedülállókra is. A 2001-es és 2011-es népszámlás, valamint a háztartások 10 százalékos mintáját felölelő 2016-os mikrocenzus nem tartalmaz adatokat arra vonatkozóan, hogy a szinglilét kényszer vagy választott életmód, így erre ő sem tud választ adni. De a szociológus úgy véli, hogy a többség inkább csak belesodródik ebbe a többnyire nem állandó élethelyzetbe – olvasható a lapban. A cikkben rámutattak arra is, hogy a 2016. évi mikrocenzus adatai szerint a párkapcsolaton alapuló háztartások aránya 2011 után emelkedett, míg az egyszemélyeseké csökkent, de még így is tízből három háztartás egyszemélyes volt.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. szeptember 22. 21:45
"Kutatás: a magyar szinglik többsége férfi" Ha ez igaz, akkor jó sok nő élhet háremben, szeretőként, muzulmán feleségeként és egyéb módon ugyanazon a férfin osztozva. Szóval tekintve, hogy ezt valószínűtlennek tartom nem hiszek a "kutatásnak".
egyvilág
2020. szeptember 22. 14:56
Egy összefoglaló írás az emberről és családról a modern társadalomban: https://egyvilag.hu/temakep/101.shtml Beleértve, hogy milyen hosszabb távú tendenciák tapasztalhatók a társadalomban, milyen okokra vezethető vissza a társas kapcsolatok jelenlegi helyzete, a kevesebb gyerek, a demográfiai problémák.
Rodolfo
2020. szeptember 22. 09:14
Olyan szakadt farmernadragban ucsorognek mint az a mokus a metron en is szingli lennek es nem is csodalkoznek rajta. Biztos vagyok benne hogy egy magara ado ferfi,fiatalember hamarabb kerul parkapcsolatba mintha a gagyi torok divatot kovetne. Egy kis edzes is raferne... :D Rengeteg parkacsololat nagyon fiatalon 15-16 evesen kezdodik a kozepiskola alatt. Ezek a fiatalok tobbsege hosszu ideig jar a fiuval vagy lannyal (3-4 ev atlag),amig a giminek vege lesz. Utana a fiuk (tobbnyire csalodasuk reven)nem olyan batrak hogy uj baratnot talaljanak maguknak. Nem csoda hogy a szingliknek a zome 20 ev koruli. A 39 evet en a suttyo szakadt/agyonkoptatott famer divatra fognam. :D
makám
2020. szeptember 22. 08:53
ez vagy baromság vagy valami nagyon nincs rendben a nemi arányokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!