Kerpel-Fronius: Októbertől gyűjtik az ötleteket a részvételi költségvetéshez Budapesten

2020. szeptember 25. 15:35

Ezzel mutatnák meg, milyen is a „másfajta városvezetés”.

2020. szeptember 25. 15:35

Októberben indul a főváros egymilliárd forintos keretösszegű részvételi költségvetésének ötletgyűjtő fázisa, a legjobb ötletek közül szavazással választanak majd, és ezeket a főváros cégei valósítják meg – mondta el Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes pénteken Budapesten, egy sajtóbeszélgetésen. Kerpel-Fronius Gábor közölte, a részvételi költségvetést három csoportra osztották: az egyikre félmilliárd forintot biztosítanak, és az ebben szereplő projekteknek egész Budapestet, vagy legalább három kerületet érinteniük kell. Ebben a csoportban két projektet szándékoznak kiválasztani, ezekre maximum 250-250 millió forintot különítenek el. A másik két csoportba, amelyek keretösszege 250-250 millió forint, szociális, illetve zöld projektek kerülnek. Az egyes projektekre legfeljebb 50 millió forint nyerhető el.    

A főpolgármester-helyettes azt mondta: az október elsejével induló ötletgyűjtő fázisban arra kérik a városlakókat, hogy fontosnak tartott ötleteiket vessék majd fel az otlet.budapest.hu oldalon. Az érdeklődőktől nem szakértői szinten kidolgozott ötleteket várnak – hangsúlyozta. Kerpel-Fronius Gábor közölte, az ötletgazdák nem nyernek pénzt, hanem a kiválasztott projekteket finanszírozzák a részvételi költségvetésből. A főpolgármester-helyettes kiemelte: a részvételi költségvetés abban próbál segítséget kérni a társadalomtól, hogy azonosítani lehessen, melyek azok a fejlesztési területek, amelyekre a hivatal eddig esetleg nem gondolt.    

„Másfajta városvezetés”

Kerpel-Fronius Gábor úgy fogalmazott: a részvételi költségvetés a főváros egyik legfontosabb programja, nagyon lényeges, hogy megmutassák, „milyen másfajta városvezetést” tartanak kívánatosnak. Le Marietta városházi főtanácsadó a részletekről szólva elmondta: az ötleteket december 31-ig várják, majd elemzik azokat és kiválasztják a szavazatokért indulókat. A szavazás a legjobb ötletekre várhatóan jövő márciusban lesz, a nyertes projekteket jövő év májusától kezdődően a tervek szerint 2023. decemberéig meg is valósítják. Kérdésekre válaszolva közölte, nem karbantartási célú ötletekkel lehet pályázni, hanem minőségi változást, illetve fejlesztést eredményezőkkel. További feltétel, hogy az ötleteket nagyjából egy éven belül megvalósíthatók  legyenek.

(MTI)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2020. szeptember 26. 06:40
999 milliárd a dk fasziké és 1 ft. a kerületé, mivel 1 ft nem lehet elkölteni nincs mit elkölteni igy jártak.
nemecsekerno_007
2020. szeptember 25. 23:51
Szerintem vegyetek az egész 1 milliárdból szivárványos zászlót.
Rocktoberi
2020. szeptember 25. 23:48
Benevezek. Válasszanak le minden útból egy szivárványszínű sávot a bicikliseknek!
Rocktoberi
2020. szeptember 25. 23:46
Részvétem Budapestnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!