A hatalomért mindenre képesek? – A DK válaszol!

2020. szeptember 21. 19:23

A Riporter Arató Gergely képviselőt kérdezte.

2020. szeptember 21. 19:23
null

„A hatalomért mindenre képesek akkor ezek szerint?” – kérdezte Bohár Dániel Arató Gergely képviselőt, a DK politikusát a judapestező Bíró László támogatásával kapcsolatban.

A parlamenti képviselő azt válaszolta: „Nem, egyáltalán nem vagyunk képesek mindenre a hatalomért”. A műsorvezető azon feltevésére, hogy amennyiben az embernek vannak elvei, és jóérzésű emberként elutasítja az antiszemita kijelentéseket, akkor nem tudna egy ilyen embert támogatni, Arató Gergely azt a választ adta:

„Értem az ön álláspontját. Mi azt gondoljuk, hogy Bíró László a mi közös jelöltünk, és őt támogatjuk ebben a körzetben” – fogalmazott a DK-s politikus, majd elsétált.

A judapestező Bíró ellen Koncz Zsófia indul
Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról beszámoltunk, Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.

A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról , Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „” nevezte. A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Címlapkép: Facebook 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. szeptember 22. 18:26
fleto talpnyaloja, Zuschlag ment helyettuk a bortonbe, ujhulye is megmenekult, ez meg a gyereket forrazta le? Valami tortent annak idejen! Egy buta gazember!
Saksafar
2020. szeptember 22. 14:27
Nagyon cseles, hogy nem a kérdésre válaszol. Az oegygéző magas intellektusúaknak biztosan megfelel, bármit a patás eltávolítása érdekében.
reflex2
2020. szeptember 22. 11:59
Igen tudjuk, mindenki magából indul ki. A bűntudat legyen veletek!
gyaloggos
2020. szeptember 22. 11:16
IGEN, Gyurcsány, a DK a hatalomért MINDENRE, BÁRMIRE képes! HAMIS VIDEÓKTÓL kezdve, a skála határtalan, LIBERÁLISAN!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!