CheckINN: Egy jó ötlet most 3 milliót érhet a diákoknak

2020. szeptember 29. 10:50

A Turisztikai Innovációs Versenyre tizenhat témában pályázhatnak felsőoktatásban tanuló diákok.

2020. szeptember 29. 10:50
null

A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny immár második alkalommal ad lehetőséget felsőoktatási hallgatóknak, hogy gyakorlati ötleteiket eljuttassák a turizmus meghatározó szakemberei elé – mutat rá a turizmus.com. A tavalyi tapasztalatok alapján a pályázók jobbnál jobb ötletekkel rukkoltak elő, igazi turisztikai karriert akarnak építeni és komolyan számolni kell velük a turizmus jövőjének alakításakor. A verseny kiírói október 15-ig várják azokat a 3 perces kisvideókat, amelyek a kreatív egyetemistákat a turizmus élvonalába repíthetik.

A koronavírus-járvány az élet valamennyi területét, így a turizmus írott és íratlan szabályait is felülírja. Soha nem volt még olyan nagy szükség a proaktivitásra, mint a jelenlegi helyzetben, amikor új turisztikai trendek születnek, változnak a fogyasztói preferenciák és átrendeződnek a küldőpiacok is” – mondta Zakariás Fruzsina, a Magyar Turisztikai Ügynökség nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Somlyai Zoltán, az MTSZA egyik kurátora, a BDPST Zrt. hoteldivíziójának vezetője megerősítette: most van a legnagyobb szüksége a szakmának az innovációkra. A szakember bizakodását fejezte ki, hogy a diákok szürkeállományából olyan értékes ötletek pattanhatnak ki, amelyekből majd új szolgáltatások születhetnek.

A jó ötlet még nem innováció, akkor válik azzá, amikor termék, szolgáltatás lesz belőle, amit piacra is visznek” – tette hozzá Princzinger Péter, a pályázatot kiíró Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke. A legszebb álmaik megvalósulásaként értékelte, hogy a sajtótájékoztatón szintén részt vevő egyik tavalyi nyertes, a Wineholics ötletét – a szállodai büféétkezések pazarlásának csökkentésére tervezett applikációt – felkarolta egy balatoni négycsillagos szálloda, és jelenleg már egyeztetnek a szoftverfejlesztőkkel, hogyan tudnák beépíteni modulként a szállodákban általánosan használt szoftverekbe.

Szélesebb lehetőségek

Míg tavaly, a pilot verseny kifejezetten a szállodákra fókuszált, idén szélesítették a lehetőségeket és négy kategóriában is várják az innovációs ötleteket, úgymint: szállodaipar-vendéglátás, gyógy- és wellness, aktív turizmus, valamint MICE. A kategóriákon belül további négy területet nyitottak: digitális-, szolgáltatás-, marketing- és zöld innováció, így összesen 16 témában lehet pályázni – sorolta Princzinger.

További jelentős változás, hogy ebben az esztendőben nem csak turizmus szakos diákok indulhatnak az ötletversenyen, csupán annyi a megkötés, hogy a 3 tagú csapatok tagjainak ugyanabba a felsőoktatási intézménybe kell járniuk és elegendő egyiküknek turizmus szakosnak lennie. A verseny menetén is változtattak a szervezők, megfordítva a tavalyi sorrendet: most az első fordulóban kell egy háromperces videót benyújtaniuk a csapatoknak az ötletük lényegéről, a zsűri itt még nem pontoz, csupán arról dönt, hogy érdemes-e továbbjuttatni a második fordulóba, ahol majd a részletes kidolgozás megtörténhet.

Ami nem változott: idén is 3 millió forint jutalomban részesülnek a kategóriagyőztes csapatok, a leginnovatívabb diákok tehát fejenként 1 millió forintot nyertnek. Az MTSZA szponzorációs díjban részesíti azokat a felkészítő tanárokat is, akik a kategórianyertes csapatok munkáját szakértelmükkel segítették. A díjátadót ezúttal is a Turizmus Gálán tartják, 2021. február 1-jén. A versenyre 2020. október 15-ig nevezthetnek a csapatokkal a www.check-inn.hu oldalon.

(Nyitókép: check-inn.hu)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sörgyári megálló
2020. szeptember 29. 18:49
Aki meg kénytelen külföldön tanulni, az ne okoskodjon bele a hazaiba. Majd az SZFE meg Fegyőr megoldja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!