Pár perccel később, miközben Trenka István újságíróknak nyilatkozott, Kovács Barnabás – szeptember 9-én, a pártvezetés által el nem ismert tisztújító küldöttgyűlésén megválasztott Pest megyei MSZP-elnök – kezébe adta a petíciót, amelyen egy aláírás volt látható. Kovács Barnabás újságíróknak azt mondta, Tóth Bertalan pártelnök titkárságán vették át tőle a dokumentumot. Hozzátette: minden eszközt be fognak vetni, hogy az igazukat bizonyítsák. Kérdésre válaszolva kitért arra is, a Pest megyei küldöttgyűlés korábban egyhangúlag döntött arról, hogy Mesterházy Attila pártelnökké választását támogatja a kongresszuson. Arra a kérdésre, miből gondolják, hogy politikai leszámolás a szervezet feloszlatása, Kovács Barnabás azt mondta, azért, mert jogi alapja nincs a döntésnek, hiszen nem minden szervezetnél voltak problémák, Tóth Bertalan szerint is csak a szervezetek nyolcvan százalékánál voltak hiányosságok.
Egy másik kérdésre, hogy a feloszlatásban szerepet játszott-e, hogy a megye Mesterházy Attila pártelnökké választását támogatta, Kovács Barnabás közölte, erről nem beszélt a pártelnökkel, de nem kell „Sherlock Holmesnak lenni, hogy az ember valamilyen következtetésre ez ügyben jusson”. Molnár Zsolt pártigazgató korábban az ATV-nek a gazdálkodás, a pénzügy, a tagnyilvántartás, és a helyi tisztújítás menetében történt szabálytalanságokkal indokolta a Pest megyei szervezet felfüggesztését. Hangsúlyozta azt is, senkinek nem szűnt meg a párttagsága, fél éven belül mindenki csatlakozhat valamelyik szervezethez. Sajtóhírek szerint a Pest megyei szervezet újjászervezéssel Hiller Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét bízta meg az elnökség. Az MSZP szombaton, a koronavírus-járvány miatt online tartja soron következő tisztújító kongresszusát, amelyen Pest megyének 29 küldöttje lett volna.
A párttagok zárt listán szavazhatnak az MSZP vezetőire; az egyetlen szabályos listát a jelenlegi pártelnök Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes választmányi elnök nyújtotta be, így ők lehetnek a szocialista párt első társelnökei.