Kétlem, hogy a MOME hallgatóinak többsége ne akarná a megújulást

Kultúrharcnak végképp nyoma sem volt Zugligetben, amíg néhányan nem döntöttek úgy, hogy csatatérré változtatják az egyetemet.

Őrséget állt már például Hernádi Judit, Stohl András, Szinetár Dóra, Grecsó Krisztián, és Mucsi Zoltán is többek között – írta meg az Index.hu.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiája elleni küzdelem részeként a hallgatók, az egyetem lemondott vezetősége, és a kulturális élet művészei közül mindig őrséget áll(nak) valaki(k) az egyetem bejárata feletti magaslaton. Így fejezik ki, hogy az SZFE-vel vannak, és a hallgatók pedig azt: nem engednek követeléseikből. Az SZFE Facebook-oldalán osztotta meg, hogy kik sorakoznak ma a Vas utcában, így derült ki, hogy délután négytől például Alföldi Róbert áll őrséget az SZFE magaslatán.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeptember 1-jétől a korábbi állami felügyeletet alapítványi ellenőrzés váltja fel, a kuratórium élére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját nevezték ki. A hallgatók az SZFE függetlenségét féltik az új vezetéstől, ezért tüntetést szerveztek, élőláncot alkotva juttatták el követeléseiket az Országházhoz. Hetekkel ezelőtt az egyetem épületét is elfoglalták, a színházi élet neves képviselői, és a hallgatók felváltva őrzik – írja az Index.hu.
Fotó: Alföldi Róbert rendező a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor bejárásán tartott sajtótájékoztatón 2019. október 30-án. MTI/Balogh Zoltán